Országos vizsgálat indul: a fogyasztóvédelem egy külön, kiemelt akció keretében ellenőrzi, hogy a szolgáltatók valóban a hatóságilag megszabott, legfeljebb 19,5 ezer forintos díjért végzik-e el a PCR-teszteket – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (IMT) miniszterhelyettese.
Az a szolgáltató, amelyik nem tartja be a vonatkozó szabályokat, akár többmilliós büntetést is kaphat.
A koronavírus-fertőzöttek kiszűrésére leginkább alkalmas, úgynevezett PCR tesztek elvégzése szeptember 21-e óta hatósági árhoz kötött. Az ITM kezdeményezésére induló országos vizsgálat a piaci szereplők gyakorlatát ellenőrzi a hatósági ár betartatása, a fogyasztók megfelelő tájékoztatása érdekében.
A koronavírus örökítőanyagát kimutatni képes PCR tesztet térítésmentesen végzik el mindazokon, akiknek esetében ez járványügyi szempontból indokolt. A hatósági ár rögzítésével a mintavételt és laboratóriumi vizsgálatot térítés ellenében igénybe vevőktől legfeljebb 19,5 ezer forintot kérhetnek a szolgáltatók.
A jogszabály hatályba lépése óta a piacon PCR tesztet kínáló vállalkozások sokféleképpen alakították ki, módosították gyakorlatukat. A fogyasztóvédelmi hatóság az ITM elrendelése alapján országosan vizsgálja a hatósági ár betartását, a fogyasztók tájékoztatását.
Ha a szakemberek azt tapasztalják, hogy a vállalkozás a megengedettnél drágábban kínálja a tesztet, a jogszabály betartására, azaz a vizsgálat legfeljebb hatósági áron való elvégzésére kötelezik a céget. Ha az ajánlott ár kényelmi többletszolgáltatások (kiszállás, hétvégi mintavétel) miatt magasabb, akkor is egyértelműen tájékoztatni kell az érdeklődőket a teljes költség egyes elemeiről. Előre és tételesen be kell mutatni, hogy a teszt hatósági árán túli összeg pontosan mire terjed ki, így a fogyasztó egyértelműen látja, miért fizet, és e tudás birtokában dönthet az igénybevételről.
A fogyasztóvédelmi hatóság 15 ezer forinttól akár a nettó árbevétel 5 százalékáig, azaz több millió forintig terjedő bírságot szabhat ki, ha nem egyértelmű árfeltüntetést tapasztal, vagy egyéb megtévesztő gyakorlatot fed fel az ellenőrzés során. Az innovációs minisztérium várhatóan október végéig összegzi a vizsgálati eredményeket, tapasztalatokat.