Két iskolában is megjelent a koronavírus Budapesten már az első napon, több fertőzöttet találtak >>>

Épphogy elindult a tanév, két fővárosi intézményben is megjelent a koronavírus.

Ma hivatalosan becsengettek az általános- és középiskolákban, a koronavírus miatt pedig rendhagyó tanévre készülnek országszerte az intézmények. Van, ahol máris fel is ütötte a fejét a járvány: bár hivatalos közlemény még nem jelent meg, de úgy tudni, az Óbudai Nagy László Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában több tanár is megfertőződött. Erről elsőként egy szülőknek kiküldött e-mailre hivatkozva az ittlakunk.hu számolt be. A 24.hu-nak az iskola részéről megerősítették a levél valódiságát, melyből kiderül, hogy 3 angol anyanyelvű tanár fertőződött meg koronavírussal, de mindhárman tünetmentesek. Az oktatókkal 30-an érintkeztek, akiket a héten tesztelnek majd. Az oktatási intézmény épületét fertőtlenítik. A tanítási rend menetéről még folynak az egyeztetések.

A másik érintett intézmény a XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium, ahol többen a gólyatáborban fertőződtek meg.

„A tábor az iskolától helyét és idejét tekintve jól elhatárolódott, valamint az iskola tanulóinak csak bizonyos körét érintette” – mondta a 444.hu megkeresésére az igazgató, hozzátéve: az Operatív Törzs utasításainak megfelelően jártak el, a történtek pedig a tanévkezdést semmiféleképp nem érintik.

error: Content is protected !!