KEREK 1 millió forint AJÁNDÉKPÉNZ családoknak, amiről csak kevesen tudnak, pedig alig van feltétele!!! Bárki megkaphatja készpénzben vagy bankszámlára is >>>

KEREK 1 millió forint AJÁNDÉKPÉNZ családoknak, amiről csak kevesen tudnak, pedig alig van feltétele!!! Bárki megkaphatja készpénzben vagy bankszámlára is >>>

2019. január 1-től a harmadik és további gyermekeket vállaló családok gyermekenként 1-1 millió forinttal csökkenthetik a már fennálló vagy a jövőben felveendő lakáshitel-tartozásukat.

Feltételek:

Fontos, hogy csak a gyermek születését (a támogatás magzatra tekintettel való igénylését) megelőzően felvett hitelre jár a támogatás. Jogosultak lehetnek azok a három- vagy többgyermekes családok, ahol a harmadik vagy további vér szerinti vagy örökbefogadott gyermek 2018. január 1-e után született, vagy a kérelem benyújtásakor az édesanya már a 12. hetét betöltött várandós.

A házastársak és az élettársak a támogatást kizárólag együttesen igényelhetik, abban az esetben is, ha a jelzáloghitel-szerződésnek csak az egyik fél az alanya. A támogatásra való jogosultság megállapításakor a házastársakkal, illetve élettársakkal közös háztartásban élő kiskorúak vehetők figyelembe.

A jogosultság további kritériumai:

büntetlen előélet, vagy a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítés
köztartozás-mentesség
az igénylő teljes bizonyító erejű magánokiratban tudomásul veszi, hogy a más személy által igényelt támogatásnál már számításba vett gyermek a támogatás igénylésénél nem vehető figyelembe.

Felhasználás

A támogatást az igénylő a lakáscélú jelzáloghitel-szerződéséből eredő tőketartozása csökkentésére használhatja fel. Amennyiben pedig a tőketartozás összege nem éri el a támogatás összegét, úgy a támogatás a tőketartozás járulékainak – ide nem értve a késedelmi kamatot − csökkentésére is felhasználható. Amennyiben a teljes tartozás összege nem éri el az 1 millió Ft-ot, a különbözetre a kérelmező nem tarthat igényt.
Támogatási összeg

A támogatás összege a 2018. január 1-je után született harmadik és minden egyes további gyermek esetén legfeljebb 1 millió forint.

Abban az esetben, ha a kérelem benyújtásának időpontjában, a lakáscélú jelzáloghitel tőketartozása és járulékainak összege alacsonyabb az igénybe vehető támogatás összegénél, akkor az igénylő legfeljebb a tőketartozás és járulékai összegének megfelelő támogatásra jogosult.
Igénylés

A kérelmet a járási hivatalnál kell benyújtani. A támogatásra való jogosultság feltételeit igazoló dokumentumok hiánytalan meglétét a járási hivatal, illetve – ha a kérelmet a kormányablaknál nyújtották be – a kormányablak ellenőrzi. A kormányablak a kérelmet mellékleteivel együtt a benyújtást követő napon továbbítja a járási hivatalnak. A járási hivatal vagy – ha a kérelmet a kormányablaknál nyújtották be – a kormányablak a kérelem benyújtásáról és a becsatolt dokumentumokról igazolást ad az igénylőnek. Ezt követően, pozitív döntés esetén, a pénzügyi intézmény a támogatást megállapító határozat beérkezését követő 4 napon belül egy összegben, előtörlesztésként a támogatott személy pénzügyi intézménynél vezetett hitelszámlájára utalja a teljes összeget. A pénzügyi intézmény az előtörlesztésért a támogatott személy terhére díjat és egyéb költséget nem számíthat fel, ezt az állam téríti meg a pénzügyi intézmény részére. A támogatás igénybevételével történő előtörlesztés esetén a folyósítást követő 10 napon belül a pénzügyi intézmény köteles változatlan futamidő mellett a támogatott személy havi törlesztőrészleteit újraszámolni és arról a támogatott személyt és a járási hivatalt értesíteni.
Második gyermeket váró családok is igényelhetik

2019. július 1-je után az eddig a harmadik vagy további gyermekek vállalása esetén a lakáshitel-tartozásokhoz nyújtott 1-1 millió forint jóváírás lehetőségét kiterjesztik a második gyermeküket váró egygyermekes családokra is (1 millió forint összegben), a harmadik gyermek születése esetén pedig 4 millió forintra emelik az összeget (a további élveszületések esetén ezután is 1-1 millió forint jár).

error: Content is protected !!