1 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!

1 perce jött a hír! KÁOSZ A Balatonnál! Sok helyen menekülnek a turisták!

Káosz a balatoni vendéglőknél – sok helyen menekülnek a vevőkA nyár elején elterjedt, hogy horrorisztikus árak lettek a Balatonnál. Ezt később több helyen is nagy erőkkel cáfolták, például az ezer forint feletti lángost „kamunak” minősítve. Az Azénpénzem.hu körbenézve azt találta, hogy a helyzet meglehetősen ellentmondásos.-írta meg a napi.hu

Olyan drága minden, hogy menekülnek az emberek!

Minden a pénzről szól?
A nyár elején elterjedt, hogy horrorisztikus árak lettek a Balatonnál. Ezt később több helyen is nagy erőkkel cáfolták, például az ezer forint feletti lángost „kamunak” minősítve. Az Azénpénzem.hu körbenézve azt találta, hogy a helyzet meglehetősen ellentmondásos.
Évek óta figyeljük a balatoni büfék és kisebb éttermek árát. Több olvasónk is azt jelezte, hogy az idén az idő jobbra fordulása, illetve a hétvégi „roham” idejére valahogy jócskán megugranak az árak. Mi ezt nem tapasztaltuk, azt viszont igen, hogy az igazán mutatós vevőcsalogató táblákat sok helyen krétával rajzolt (tehát gyorsan változtatható) ajánlatok váltották fel. Ilyen körülmények között nem sok értelme lehet egy adott pillanatban vizsgálni az árakat.

RENDELTEM EGY HARCSÁT BALATONON A HEKKESNÉL. A KONYHÁBÓL EZ A PÁRBESZÉD HALLATSZOTT KI, BÁR AZT HITTÉK NEM HALLOM

Épp Almádiban voltam egy halsütőben, rendeltem egy harcsát meg némi savanyúságot… Leültem a kerthelységbe, mint később kiderült pont a konyha mellé ahol nyitva voltak az ablakok. a következő beszélgetést hallottam:
– Dobjatok be egy harcsaszeletet?

– Mekkorát?
– Nem kell nagy, kis köcsög gyerek rendelte

Nem csináltam problémát, de borravalót nem adtam:)

error: Content is protected !!