Jelentős korlátozások a járvány miatt Szombattól ezekben a városokban!!! Mutatjuk >>>
Most szombattól határozottan szigorítanak a járványintézkedéséken, az ország nagy részét, ezen belül Varsót a legveszélyeztetettebb zónának minősítik, ahol a középiskolákban és az egyetemeken távoktatásra térnek át, és számos, a boltok, a kulturális intézmények működését érintő korlátozást vezetnek be Lengyelországban.
Adam Niedzielski egészségügyi miniszter a csütörtöki sajtóértekezleten közölte: szombattól a 380 lengyelországi járás, illetve járásstátuszú város közül 152 kerül a legszigorúbb intézkedéseknek alávetett piros zónába. Az ilyen övezetnek a főváros, Varsó, valamint 11 vajdasági város számít.
Mateusz Morawiecki miniszterelnök, aki kedden karanténba vonult, a sajtótájékoztatóra videón jelentkezett be és közölte: a piros övezetekben szombattól többek között távoktatásra térnek át a középiskolákban és az egyetemeken, közönség nélkül szervezik a sporteseményeket, bezárják az uszodákat, az edzőtermeket.
Szombattól a boltokban egyszerre legfeljebb annyi ember tartózkodhat, amennyi a működő pénztárak ötszöröse. Az éttermek 6 és 21 óra között tarthatnak nyitva, és csak minden második asztal lehet foglalt. A tömegközlekedésben az ülőhelyek felét szabad elfoglalni. Az ország többi része sárga övezetnek minősül, ott is szigorítanak az eddigi intézkedéseken – derült ki a kormányfő által ismertetett intézkedésekből. Morawiecki elmondta: a kormány az idősök védelmét és az egészségügyi rendszer hatékonyságának megőrzését tekinti stratégiai célnak, egyúttal a gazdaság működésének biztosítását is.
E célok eléréséhez nincs szükség az újbóli teljes zárlatra, viszont szükség van a vírus terjedését megakadályozó szigorításokra, ezek szolidáris betartására – mondta a lengyel kormányfő. Morawiecki fontosnak nevezte, hogy az emberek lehetőleg otthonaikban maradjanak, ahol lehet, térjenek át távmunkára, korlátozzák társadalmi kapcsolataikat, tartsák be az alapvető egészségügyi szabályokat.
A miniszterelnök szerint Európában Lengyelország a fertőzések számát 100 ezer lakosra átszámítva a tizenhetedik helyen áll, az új intézkedésekkel el akarják kerülni az egyes európai országokban bekövetkezett súlyosabb helyzetet.
Csütörtökön a közel 38 millió lakosú Lengyelországban 8099 új fertőzésről számoltak be, ez eddig a legtöbb a járvány kitörése óta. Egyúttal rekordszámú, több mint 64 és fél ezer vírustesztet is elvégeztek egy nap alatt. A fertőzöttek közül 91-en haltak meg, túlnyomó többségüknek valamilyen krónikus alapbetegsége is volt.