Itt tartunk: Az óvodások már csak fél kiflit kapnak, mert spórolni kell!!!

Kalocsán az összes önkormányzati intézménynek spórolási tervet kellett készítenie az energiaárak drágulása miatt. A gyerekek az óvodában csak fél kiflit kaphatnak, ám nem csak a péksüteményen takarékoskodnak a városban a közétkeztetés kapcsán, de bizonytalan ideig – az elektromos hálózat túlterheltsége miatt – sütőben sült ételeket sem készítenek.




Dr. Bagó Zoltán, kalocsai képviselő tette közzé a levelet, amit a helyi közétkeztetésért felelős cég küldött ki a tagintézményeknek. A leírtak szerint szeptember 8-tól fél péksütemény jár az 1-6 éveseknek Kalocsán, de ez a tájékoztató leírása szerint így is megfelel a hatályos előírásoknak. A 2014-es rendelet valóban fél-egy péksüteményt ír elő, de a takarékossági intézkedés természetesen kiverte a biztosítékot a szülőknél. Annyi a változás tehát, hogy szeptember 9-től a rendeletnek még megfelelő, kisebb adagot porciózzák ki az óvodásoknak. Emellett – az elektromos hálózat túlterheltsége miatt – bizonytalan ideig sütőben sült ételeket sem készítenek a központi főzőkonyhán – szúrta ki a HVG.



Az energiaárak elszállása, az alapanyagok drágulása nagy terhet ró a közétkeztetésre is. Az önkormányzatok akár kiszervezik, akár saját céggel oldják meg a kötelező étkeztetést, végül ők viselik a drágulás terheit, illetve kisebb-nagyobb mértékben a családok is megérzik annak hatását. Az élelmiszerárak folyamatosan emelkednek, s éppen a pékáru drágult a legnagyobb mértékben, ugyanis 60 százalékkal kerül többe, mint tavaly.

error: Content is protected !!