Itt az új vírus a tridémia: Ezt kell tudni róla, veszélyes felnőttre és gyerekre is egyaránt! Már több helyen készülnek a kötelező maszkviselésre!

Tridémia: a fenyegetően hangzó kifejezés három légúti betegség, a koronavírus, az influenza és az RNS egyidejű terjedésére utal. New Yorkban már figyelmeztetést is kiadtak, olyan súlyos a helyzet.

Az RSV- (respiratory syncytial vírus), a koronavírus- és az influenzamegbetegedések számának növekedése miatt a New York-i egészségügyi tisztviselők figyelmeztetést adtak ki. Mind a három betegségnek most van a szezonja, és New York városában már erőteljesen terjednek, úgyhogy az egészségügyi tisztviselők felszólították a lakosokat a maszkviselésre.


Nagy veszélyben a babák

Az RSV egy óriássejtes, légutakat megtámadó betegség, ami szerkezetét folyamatosan változtatja, és különösen a kisbabákra veszélyes. A vírus megvastagítja a kislégutak nyálka­hártyáját, és minél kisebbek ezek a légutak (vagyis minél kisebb a baba), annál súlyosabbak a következmények. 2-3 éves korára szinte minden kisgyerek átesik az RSV-fertőzésen, de általában csak náthához hasonló tüneteket produkál. Koraszülött csecsemőknél és egyes tüdőbe­tegségek vagy veleszületett szívrendelle­nességek esetén az RSV súlyosabb légúti fertőzést, tüdő- és hörgőcskegyulladást (bronchiolitis) okozhat.

193 országban van koronavírus

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.




Világszerte 648 798 806 ember fertőződött meg eddig, a halálos áldozatok száma 6 652 297. A hivatalos adatok szerint az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzött, 99 408 565. A halálos áldozatok száma 1 084 439.

A betegség a mostani adatok szerint 193 országban és régióban van jelen.

Felfut az influenza

Már az influenza is megjelent, ráadásul főleg a gyerekek körében terjed. December elején az itthon influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók több mint 32 és fél százaléka gyerek volt a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adatai alapján, és 16 300 embert diagnosztizáltak influenzaszerű tünetekkel.




Vijay Trisal főorvos azt mondja:

Az RSV-számok emelkednek Dél-Kaliforniában, és a koronavírus is velünk van. A maszkviselés, a távolságtartás, a fertőtlenítés csökkentette az influenza és az egyéb légúti vírusfertőzések terjedését a járvány első két évében. De ma már hanyagoljuk az óvintézkedéseket, úgyhogy gyengült a szervezet védettsége.

A három betegség súlyos tüneteket okozhat kemoterápiában részesülő betegeknél, őssejt-transzplantáción átesetteknél és más immunhiányos állapotokban. De sikeresen védekezhetünk ellenük maszkkal, oltással, ennek emlékeztetőjével és fertőtlenítéssel. A 4-6 napig lappangó RSV inkább tárgyakon terjed, és nem a levegőben, ezért mossunk gyakran kezet. Az influenza lappangási ideje átlagosan 2 nap, a koronavírusé 1-3 nap.



error: Content is protected !!