Itt az első 2023-as Kormányinfó! Rendkívüli bejelentések a Kormánytól!

A 2023-as év első kormányinfóját, azaz kormányzati tájékoztatóját tartja ma Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Az országot egyre-másra érik a csapások, energiaválság, infláció, egyre olvadó reálbérek, az oktatás katasztrofális helyzete és a Brüsszellel való harc az uniós pénzekért.




A kormányinfón elhangzott:

Tegnap a kormányülésen a költségvetés volt a téma, de az Erasmus-ösztöndíjak is szóba kerültek. (Ismert, az Európai Tanács bizottsága kizárná az Erasmus-ösztöndíj-pályázatokból Magyarországot, mert szerintük a Fidesz politikusai ülnek az egyetemek kuratóriumaiban.)

Ami az Erasmus ügyében történik, az elfogadhatatlan és tűrhetetlen – mondta Gulyás Gergely, aki szerint hosszan lehetne sorolni az egyetemeket, ahol politikusok ülnek a kuratóriumokban, mindenhol Európában. Amikor Brüsszellel megállapodtunk, ennek megfelelően módosítottuk az összeférhetetlenségi szabályokat. Ennek jóváhagyását is megkaptuk. Navracsics Tibor egyeztet majd az ügyben. A kormány az Erasmus-program költségeit kifizeti. Miután az idei ösztöndíjakat aláírták, ezeket semmilyen uniós döntés nem írhatja felül. A jövő évi ösztöndíjakról van szó, amelyek költségeit Magyarország megelőlegezi. Ha az egyeztetések nem vezetnek eredményre, a kormány az Európai Bírósághoz fordul.




Gulyás Gergely ezek után statisztikákat sorolt fel, amelyek a magyar felsőoktatás sikerességét voltak hivatottak bemutatni. Megemlítette a hallgatók tudományos teljesítményét, így azt, hogy nőtt a publikációk száma, a felvettek száma, illetve közölte, hogy 40 ezer külföldi hallgató is tanul magyar felsőoktatási intézményekben.

Gulyás szerint a tanszabadság garantált Magyarországon, ráadásul az összeférhetetlenségi szabályokat is úgy változtatta meg a kormány, ahogy az Európai Bizottság kérte.

A bizottság elismerte az EP-nek küldött levelében, hogy Magyarország teljesítette az oktatás kapcsán a feltételeket – jelentette ki Gulyás, hozzátéve: Magyarország hajlandó lenne teljesíteni, hogy aktív politikusok ne vállalhassanak szerepeket egyetemek kuratóriumaiban, de nem kért ilyet a bizottság.


Költségvetés:

A kormány a költségvetés módosításáról is tárgyalt, a jövő héten benyújtják a parlamentnek, márciusban tárgyalhatják is. 2022-ben sikerült jelentősen csökkenteni a költségvetés hiányát, ami jól mutatja, hogy a jobboldali kormány nem választási költségvetéseket fogad el. Az államadósságot is sikerült mérsékelni. 2022 első 10 hónapjának reálbéradatai szerint a jelentős infláció ellenére is 4,3 százalékkal nőttek a reálkeresetek – sorolta Gulyás, megjegyezve, hogy a dollárbaloldal rengeteg negatívumot mondott korábban a tervezett költségvetési módosításra. Európa-szerte nő a munkanélküliség, nálunk nem, ráadásul december óta a forint árfolyamát is sikerült stabilizálni.

A fókusz a rezsivédelmen van a módosított költségvetésben is. Sok gazdasági veszéllyel teli környezetben kell ezt 2023-ban fenntartani. A cél, hogy a nyugdíjak és a reálbérek is növekedjenek – ismertette Gulyás Gergely. A rezsicsökkentett energiaárakat is fenn lehet tartani, ha minden jól megy. A költségvetés módosítása 2023-ra 1,5 százalékos növekedéssel számol, s jelentősen csökkentik az államadósságot és a költségvetési hiányt is.




Nem csökkentik a családtámogatások forrásait, ugyanakkor a támogatások köre bővül a 30 év alatt gyermeket vállaló nők szja-mentességével. A költségvetés a nyugdíjemelést és a 13. havi nyugdíj fedezetét is tartalmazza.

Kérdésekre adott válaszok:

Látnak esélyt az Európai Parlament átalakítására most, hogy súlyos korrupciós botrányokra derült fény? Válasz: A részsiker is siker, itt a lehetőség, hogy az EP a magyar vagyonnyilatkozati rendszerhez igazítsa a sajátját. Az EP akkor tud meghatározó intézményi szereplő maradni, ha a korrupciós ügyekre választ ad, levonva a tanulságokat. Az a vagyonnyilatkozati rendszer nem megfelelő, ami mellett ilyen korrupciós ügyek lehetségesek, mint most az EP-ben.

A jászberényi időközi választáson vélhetően amerikai pénzből is kampányolhatnak az ellenzékiek: át kell gondolni a szabályokat? Válasz: A magyar kampányfinanszírozási szabályok jók, mert kampányban párt nem használhat külföldről kapott pénzt. Illúzió, hogy nem lesznek később kérései annak, aki a pénzt adta. Hál’ Istennek, a magyar állampolgárok kellően bölcsek, így nem adtak bizalmat a választásokon a baloldalnak.




Szorosabb lesz a magyar–izraeli hadiipari együttműködés? Válasz: Komoly haderőfejlesztési terveket fogadtunk el, bár korábban a baloldal ezen is gúnyolódott. Érdekes, hogy amióta háború van a szomszédban, azóta nem tesznek ilyet. Tehát van haderőfejlesztés, ennek része lehet az izraeli együttműködés is.

Az ENSZ-ben Magyarország Izrael mellett szavaz? Válasz: Az igazságtalan határozatok ellen bármely ország esetében fellépünk.

Mi a véleménye, hogy több ellenzéki önkormányzat is nemet mondott a kormányzati rezsitámogatásra? Válasz: A DK-n belüli ellentétekről nem tudok véleményt mondani, Niedermüller Péter például eljött az egyeztetésre, és az önkormányzata kapott is több száz milliót. Aki nem ér rá fél órára eljönni egyeztetni az illetékes kormánybiztoshoz, nem szolgáltat adatot, nyilván nem igényli a támogatást. Akik eljöttek, azt mondták, korrekt döntések születtek.




Az Unian ukrán hírügynökség szerint Németországnak át kéne adni a Leopard 2-es harckocsikat, amiket Magyarország számára készítenek. Érkezett ilyen megkeresés? Válasz: A magyar álláspont mindig világos volt, Magyarországnak van egy speciális geopolitikai helyzete, csak Kárpátalján keresztül tudnánk fegyvereket szállítani, ahol több százezer magyar él. Egy részük eljött onnan, de a háború után visszamennének, ezért az ő védelmük érdekében ezt nem tesszük meg. A fegyverszállítások a világháború kockázatával járnak, erre mindig felhívjuk a figyelmet. Minden országnak szuverén joga, hogy eldöntse, támogatja-e fegyverekkel Ukrajnát.

Mi a véleménye a pedagógusok január 23-tól tervezett új sztrájkjáról? Válasz: A pedagógusoktól azt kértük, hogy tartsák be a szabályokat. Elismerjük, hogy a tanári béreket növelni kell, reméljük, ha megérkeznek az uniós pénzek, január 1-jéig visszamenőleg ki tudjuk ezt fizetni. Az sem kérdéses, hogy a következő generáció milyensége jelentősen függ a tanároktól, ezért azon dolgozunk, hogy a feladathoz méltó fizetést kapjanak.




Mikor lesz meg a nemzeti konzultáció eredménye? Válasz Szentkirályi Alexandrától: Várhatóan még a hét második felében ismertetik a nemzeti konzultáció eredményeit.

Lesz folytatása az önkormányzatokkal a rezsitámogatásokról folytatott tárgyalásoknak? Válasz: Azt mondtuk, ez az első kör, minden attól függ, mi történik év közben. Figyeljük az eseményeket, és ha kell, újra tárgyalunk az önkormányzatokkal. Az ország teljesítőképességének határait a költségvetés világosan tartalmazza, de szeretnénk segíteni. A távhő kapcsán is segítséget nyújtunk, a fővárosi és a megyei önkormányzatok ebből a körből most kimaradtak, de velük is tárgyalunk majd – mondta Gulyás Gergely.

Rossz helyzetben vannak a fürdők: velük mi lesz? Válasz: Sok fürdő bezárt, a jövőben tárgyalunk velük, jövőre ilyesmi ne történhessen meg.

Mi a helyzet a napelemes pályázatok kifizetésével? Válasz: A napelemes pályázatoknál nem tudok semmilyen jó hírt mondani a múltat illetően, csak a jövőre vonatkozóan: cél, hogy 1,2 milliárd forintot kifizessünk január végéig. A beérkezett, 7 milliárd forintot is meghaladó igények egy részét igy kielégíthetjük. Lényegesen lassabb volt az adminisztráció, mint terveztük, ezért elnézést is kérek, azon vagyunk, hogy beinduljanak a kifizetések, és hónapról hónapra legalább ennyit tudjunk behozni a lemaradásból – mondta Gulyás Gergely.




Később egy másik kérdés is a napelemes kifizetések késését firtatta: mi az oka, hogy 43 ezren pályáztak, és bár az irányító hatóságok több mint 34 ezer napelemes pályázatnál a támogatási szerződés mellett foglaltak állást, csak 41 darab pályázatra ítéltek meg pénzt, összesen 78 millió forintot.

Válasz: Nem lehet vitatni, hogy itt a hiba az állam oldalán van, de a 43 ezer pályázatból 3750-nél érkezett be előlegigény. Ha az államigazgatás úgy működött volna, ahogyan az elvárható – és ezért ismételten elnézést kérek –, 3750 pályázatot kellett volna kifizetni. Ehhez képest olyan mértékben borzalmas és szánalmas volt a teljesítmény, amit ezen a területen nyújtottunk, hogy nem is mondom, mennyit fizetünk ki. Ezért napi jelentést fogok kérni… Az ígéret az, hogy január végéig sikerül 1,2 milliárdot kifizetni, a továbbiakban pedig felgyorsítani a kifizetéseket – mondta Gulyás Gergely.

Mi a véleménye arról, hogy a Lánchíd az autós forgalom számára zárva maradna? Válasz: Elfogadhatatlan, hogy három kilométeren keresztül ne lehessen átkelni a Dunán.




A kormány hajlandó lenne az Erasmus-program finanszírozásáért cserébe visszahívni a fideszes politikusokat? Válasz: Nem tudjuk, mit akar a bizottság: a politikai döntést meghoztuk, hogy minderre hajlandók lennénk, ha ezt kérik, de nem kérték. Megkérdeztük, milyen összeférhetetlenségi szabályokat szeretnének, hogy az akadémiai szabadság teljesüljön. Erre adtak egy szöveget, egy szó szerinti jogszabályt, amit elfogadtunk. Azt tettük, amit kértek, erre most itt tartunk – mondta Gulyás. A független kuratóriumokból nem hívhat vissza senkit a kormány, de továbbra is nyitottak vagyunk arra, hogy olyan összeférhetetlenségi szabályokat hozzunk, amely alapján kormánytag, de akár államtitkár se lehessen a modellváltó egyetemeken kuratóriumi tag – tette hozzá.

Kínában őrizetbe került a Debrecenben akkumulátorfólia-gyárat létesítő cég tulajdonosi köre. Befolyással van-e ez a gyár megépítésére, illetve a hazánk által nyújtandó támogatására? Válasz: Először meg kell győződni, hogy a sajtóhírekben foglaltak igazak-e, s azután lehet döntést hozni a hogyan továbbról.




Lesz-e évközi nyugdíjkorrekció a vártnál is magasabb infláció miatt, amit 25-26 százalékra is becsülnek? Válasz: Ha 15 százalék felett lesz az infláció, legkésőbb novemberben kifizetjük a nyugdíjasoknak a különbözetet. Ha már előbb látszik az infláció, akkor előre hozzuk a kifizetést. A kormány elhatározása az, hogy a nyugdíjasok nem járhatnak rosszul. Az év elején várhatóan magas, akár 25 százalék körüli is lehet az infláció, ami a következőkben radikálisan csökken. Az év végére szeretnénk egy számjegyű inflációt elérni.

Kötelezik a magánorvosokat állami munkára? Válasz: Abban a formában, ahogy eredetileg terveztük, az ötletet elvetettük. Miután a tervezetet társadalmi egyeztetésre bocsátottuk, a magánorvosok jó része tiltakozott.

Karácsony Gergely szerint a magyar kormány néha Putyin érdekeinek megfelelőn cselekszik: ezt mondta Kijevben, illetve azt is, hogy a magyar nép nem egyenlő a kormánnyal. Válasz: Buta és felelőtlen mondatok.

Mi lesz a félbemaradt Biodóm sorsa? Válasz: Ez egy fővárosi program, ami valóban Tarlós István főpolgármestersége alatt indult, egyszer rá is emeltünk pénzben, de ez a főváros dolga, s nincs olyan terv, hogy átveszi a kormány.




Számíthatnak-e korlátozásokra a koronavírus miatt a Kínából hazánkba érkezők? Válasz: Jelenleg nem.

Hogy vélekedik a kormány a földadóról, amit Márki-Zay Péter vezetett be Hódmezővásárhelyen? Válasz: A kormány ellenzi a földadót.

Mi lesz a 2024-es női kézilabda-Eb-vel? Válasz: Megfelelnek a valóságnak azok az információk, hogy az eredetileg Svájc, Ausztria és Magyarország által közösen rendezett kézilabda-Eb rendezéséből a magas költségek miatt kilép Magyarország – mondta Gulyás Gergely.

Elképzelhető, hogy előbb kivezetik az április 30-ig tervezett élelmiszerárstopokat? Válasz: Minden árstopot azért vezetett be a kormány, hogy a legszegényebbek is hozzájuthassanak az alapvető élelmiszerekhez elérhető áron, noha az intézkedésnek vannak negatív hatásai. Amíg áruhiány nincs, addig lehet fenntartani.




Mit jelent az, hogy az árstopos termékekből „szükség szerint” kétszeres mennyiséget kell tartani a boltokban? Válasz: A lényeg, hogy a boltokban ne üres polcok fogadják a vásárlókat.

Mikor kaphatják meg a tanárok a fizetésemelést, amit az uniós forrásoktól tettek függővé? Válasz: Abban a pillanatban, ahogy az uniós pénz megérkezik.

Csökkenhet-e a mikrovállalkozásoknak számított gázár? Válasz: Két lehetőségük volt a vállalkozásoknak, az egyik, hogy rögzített áron kötöttek szerződést, amikor lejárt a tavalyi szerződésük. A többség a lejáratkor kötött le gázt, jellemzően fél évre, szabott áron. Aki változó áron kötött szerződést, annál jelenleg csökkennek az árak maguktól is. De a kormány vizsgálja, hogyan lehetne rögzíteni az árakat, például a távhőnél.

1200 milliárdos lett decemberben az államháztartás hiánya, ami akkora, mint a teljes előző évi: miből adódott ez? Válasz: Főként az állam finanszírozásának drágulása miatt. A Vodafone-üzlet szerintem nem volt benne, az valószínűleg a jövő éviben lesz – válaszolta Gulyás.




A debreceni akkumulátorfólia-gyár kapcsán helyi lakossági ellenállás van. Válasz: Helyi népszavazásokba nincs beleszólásunk, a beruházásokat támogatjuk. Azt javasoljuk a helyi állampolgároknak, vegyék figyelembe, milyen előnyei lesznek városuk számára a gyárnak. Az ellenállás rémhírek és félreértések miatt van.

Mit tud a kormány a Novák Katalin irodájába benyitó momentumosról? Válasz: Érdeklődéssel olvastam a hírt, de nem tudunk róla semmit – mondta Gulyás.

Orbán Viktor nem látogatja meg Kijevben az ukrán kollégáját? Válasz: Nincs napirenden.

A kormány évi 22 milliárdot költene médiafigyelésre az Observerrel kötött szerződés alapján. Válasz: A baloldali kormánynak is volt velük szerződése, s nemcsak a hazai, hanem a világsajtót is figyelik. A 22 milliárd pedig keretösszeg, annyit hívunk le belőle, amennyit szeretnénk. Meg kell nézni, hogy eddig ez mibe került, és ha indokolatlanul sok, meg kell nézni, van-e alternatíva. Mindenkor egy jogilag megfelelő eljárás során választjuk ki a szolgáltatót, ami ugyanaz, amelyik az elmúlt 20 évben minden kormány alatt végezte ezt a feladatot.



Az eseményeket itt videón is nyomon követhette:
error: Content is protected !!