Ingyen szociális tűzifa – elkezdték kiosztani, de van egy kis gond vele!
Hitelfórum.hu
Ötmilliárd forintos keretből, mintegy kétezer település és körülbelül kétszázezer család téli fűtését támogatja a kormány a szociális tüzelőanyag-programon keresztül – jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden egy károlyházi sajtótájékoztatón, az MTI beszámolója szerint. A tárcavezető – aki a térség fideszes képviselője is – hangsúlyozta, a szociális tüzelőanyag-program immár 15 éve működik az Agrárminisztériumban.
A program tűzifát biztosít azoknak, akiknek gondot jelent a fűtőanyag megvásárlása. Nagy István kiemelte: a minisztérium célja, hogy a szociális tűzifa mindig fenntartható erdőgazdálkodásból származzon, mert így az erdők nem fogyatkoznak, hanem a természetes szaporulatnak köszönhetően gyarapodnak. Hozzátette, dolgoznak azon is, hogyan tudnának tavasszal további támogatást nyújtani a rászorulóknak.
A cél az, hogy senki ne maradjon hideg otthonban, és mindenki megkapja azt a minimális mennyiségű tűzifát, amellyel biztosítani tudja a fűtést – hangsúlyozta. Nagy István elmondta: vizsgálják annak lehetőségét, miként juthatna el a program még több emberhez. Kiemelte, hogy közös felelősségünk az erdők fenntartható kezelése és a szociális biztonság megteremtése.
Tűzifa támogatás 2025 – ennyi pénz adnak még idén Karácsony előtt!
A miniszter arról is beszélt, hogy a program révén kiváló együttműködés alakult ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, az önkormányzatok, az állami erdészetek és az Agrárminisztérium között. A támogatás odaítéléséről az önkormányzatok döntenek, és ők gondoskodnak a tüzelőanyag eljuttatásáról is a rászorulóknak.
Ezek alapján azonban volt néhány fontos körülmény, amelyről a miniszter nem tett említést. A 444 megírta, hogy a 2011-ben 800 millió forintos kerettel indított, majd 2013-tól 2 milliárdra bővített programban 2019 óta minden évben már 5 milliárd forintot osztanak szét. Arról sem beszélt, hogy ugyanezen időszak alatt összesen 63 százalékos infláció halmozódott fel. A tűzifa ára pedig ennél is nagyobb mértékben nőtt: 2019 és 2024 között csaknem megduplázódott, és idén tovább emelkedett.
A portál számításai szerint:
- hat évvel ezelőtt az 5 milliárd forintos keret még évi átlagárral számolva 124 ezer tonna tűzifára volt elég,
- a tavalyi átlagárak alapján már csak 63 ezer tonnára,
- az idei hónapok árait figyelembe véve pedig mindössze alig több mint 60 ezer tonnára futja ugyanebből az összegből.
