Hétfőn megint fizet az állam a kisgyerekes családoknak! Rengeteg család kap pénzt a héten >>>

Folytatja az eddigi hagyományát a kormány, miszerint van két olyan hónap egy év során – az augusztus és a december -, amikor két alkalommal is utal családi pótlékot az arra jogosult családoknak. Ez láthatóan idén sem fog teljesen megtörni, hiszen az augusztus 4-i banki jóváírást követően augusztus 25-én is pénz érkezhet a családokhoz. Igaz, ennek azért megvan az ára, mivel ez a mostani utalás nem egyfajta extrajuttatást jelent.

Az viszont új fejlemény, hogy az államkincstári utalási naptára szerint idén decemberben már nem hozza előre a januári családi pótlék utalását a kormány. Így decemberben már csak egyszer, a megszokott első napokban érkezik a támogatás, holott még a tavalyi évben is kétszer utalt családi pótlékot a magyar állam, a második alkalommal a karácsony előtti időszakban. Ennek a célja az ünnepi készülődés anyagi támogatása volt.

Most pedig a kormány a szeptemberi pótlék kifizetését hozza előre ilyenkor azzal a szándékkal, hogy a családok számára anyagilag megkönnyítse az iskolakezdéssel kapcsolatban felmerülő költségeket.

Eredetileg ugyanis az első iskolai nap után érkezne az ellátás, ezért hogy minden felszerelést időben meg tudjanak venni, bő egy héttel előrehozza az utalást.

error: Content is protected !!