Gyermekenként több mint 30 ezer forintba kerül az idei iskolakezdés:

Egy friss felmérés szerint tíz magyar családból nyolc számára nagy terhet jelent az iskolakezdéssel kapcsolatos költségek előteremtése.



A felmérés a REGIO JÁTÉK saját értékesítési adatain, valamint egy július végi online kutatáson alapul, amelyen olyan szülők és nagyszülők vettek részt, akik általános iskolás korú gyermeket nevelnek. A kutatás nem reprezentatív a teljes magyar lakosságra nézve, ugyanakkor reális képet mutat a magyar családok helyzetéről a kérdésben.



A vállalat online vásárlás esetén 7, míg hagyományos vásárlásnál 10 százalékos kosárérték-növekedéssel számol az előző évhez képest. A nagy bevásárlásra a magyar családok jelentős része tudatosan készül – állapították meg az 1153 megkérdezettet érintő felmérésben.

Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője az idei átlagos áruházi vásárlás értékét 7513 forintra, míg az online vásárlásét 10 800 forintra becsülte.




A felmérés szerint a családok közel fele 10-20 ezer forintot költ tanszerekre, egynegyede pedig akár 20-30 ezer forintot sem sajnál erre a célra.

A marketingvezető kiemelte, a legtöbben iskolatáskát vesznek ebben az időszakban, a szülők 65 százaléka ráadásul újat vásárol, jellemzően 10-20 ezer forintért. Tízből hat család akkor néz új iskolatáska után, ha az előző tartóssága már nem megfelelő. A döntés és a vásárlás során a kényelem, a tartósság és az ergonómia a három legfontosabb befolyásoló tényező. Utóbbi az embert és munkakörnyezetét tanulmányozó tudományág, melynek célja a testtartás, a hatékonyság és a kényelem javítása.




A válaszadók közel háromnegyede szerint legalább 50 százalékkal drágábban szerezhetők be a tanszerek, felszerelések, ez pedig tízből nyolc család számára nagy terhet jelent.A felmérés szerint tízből kilenc család az anyagi lehetőségeiket tudatosan figyelembe véve készül a szeptemberi tanévkezdésre.

13 millió ingyenes tankönyvet kapnak az iskolák

A magyar kormány az elmúlt években a családtámogatások részévé tette az ingyenes tankönyvtámogatást, melynek köszönhetően a tanévkezdéskor több tízezer forintos kiadás alól mentesülnek az iskoláskorú gyermeket nevelő családok. Az idei tanévkezdésig így 13 millió tankönyv érkezik a közoktatási intézményekbe.



Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő augusztus elején közösségi oldalán közölte, hogy elkezdték kiszállítani az ingyenes tankönyveket az iskolákba.

error: Content is protected !!