Gulyás Gergely bejelentette: hónapokig tart majd!!!

A Miniszterelnökséget vezető miniszter koronavírus-járvány kezelésével összefüggő napirend előtti felszólalásával, majd a frakciók arra adott válaszaival kezdődött meg az Országgyűlés négynapos ülése hétfőn.

Gulyás: széles összefogásra van szükség a járvány elleni védekezésben

A lehető legszélesebb összefogás létrejöttét sürgette a koronavírus-járvány elleni intézkedések miatt a magyar társadalomban és a politikai életben egyaránt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter napirend előtti felszólalásában.

A tárcavezető hangsúlyozta, a járvány elleni védekezés hetekig, hónapokig fog tartani; a fertőzöttek száma ugyan nő, de a közép-európai régió és különösen Európa más országaihoz képest Magyarország jól tartja magát: az elmúlt hetek járványügyi korlátozó intézkedései beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

Hozzátette: a járvány terjedése lassult, a kórházak egyelőre nem szembesülnek annyi beteggel, amelyet ne tudnának ellátni.

Gulyás Gergely kijelentette továbbá, az önkormányzatok hozzájárulása a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet kezeléséhez a költségvetésük 3-4 százalékát érinti átlagosan, vagyis a lehető legkevesebb a várható gazdasági visszaeséshez képest.

A miniszter úgy értékelt: nem mérik fel a helyzet komolyságát azok az ellenzéki nyilatkozatok, amelyek az önkormányzati szerepvállalással kapcsolatban elhangzottak.

Emlékeztetett: a helyhatóságok költségvetése az utolsó, szocialisták által kormányzott évben, vagyis 2010-ben mintegy 1800 milliárd forint volt. Most is ehhez közelít az érték, holott a kormány átvette az egészségügy és az oktatás feladatát, és mintegy 1400 milliárd forintnyi adósságtól szabadította meg az önkormányzatokat.

Jobbik:

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője az elhangzottakra reagálva azt sürgette: ne késlekedjen a kormány a munkavállalók megsegítésével, mert újabb négyezer munkanélkülit eredményez minden napnyi „tétlenkedés”.

Ez vétkes mulasztás – jelentette ki, azt sürgetve, „ne fosszák ki az önkormányzatokat”, hiszen van elég pénz a költségvetésben, így nem kell megszorító politikát folytatni; példaként a kormányzat által „propagandára” vagy a Belgrád-Budapest vasútvonalra költött forrásokat említette.

Brüsszel kettőezer milliárd forintot tett felszabadíthatóvá – tette hozzá, mondván, ezzel az eszközzel élhet a kormányfő, akinek korlátlan hatalmat szavaztak meg korlátlan időre, így „azokat az uniós pénzeket, amiket Mészárosnak, meg a famíliának szánt, azokat szépen át kell csoportosítani az ápolók, a rendőrök és a melósok zsebébe”.

Hozzátette: Mészáros Lőrincnek most kellene belenyúlnia a saját zsebébe, szerepet vállalnia a közteherviselésből, akár egy rendkívüli adó formájában.

Egyben sürgette, hogy a munkavállalók bérének legalább négyötödét vállalja át az állam, „hogy ne azok cipeljék a hátukon ezt az országot, akik a legrosszabbul keresnek, mert ők akkor ebbe bele fognak dögleni”.

MSZP:

Több pénzt az embereknek! – sürgette reakciójában Tóth Bertalan (MSZP) Azt kérte, hogy senki ne maradjon jövedelem és ellátás nélkül, ezért emeljék háromról kilenc hónapra a munkanélküli-ellátás időszakát háromról kilenc hónapra, annak minimális összegét pedig százezer forintra.

Azt szorgalmazta, hogy azonnal, ne pedig jövő februárban adjanak több pénzt a nyugdíjasoknak, az emelés mértéke pedig 6,5 százalék legyen, ami szerinte pont háromszorosa a miniszterelnök által ígértnek.

Sürgette, hogy hirdessenek létszámstopot a közszférában és a multinacionális cégeknél, amelyek „több ezermilliárd forintot hordtak ki ebből az országból”, és adjanak 80 százalékos bérkiegészítést a vállalkozásoknak, de bővüljön az önkormányzatok finanszírozása is, hiszen helyben ezek látják el a védekezési feladatokat.

Semmi pénzt a haveroknak, semmi pénzt a rokonoknak! – szólította fel a kormányzatot Tóth Bertalan, kijelentve, a kormányzat a parlament elé hozott egy „gyalázatos salátatörvényt, amelyben eltitkolják a közpénzfelhasználást, és jövedelemhez, földekhez és sok mindenhez juttatják a háttér-oligarcháikat, barátaikat, rokonaikat”

Párbeszéd:

Szabó Tímea (Párbeszéd) a miniszter felszólalására válaszolva semmitmondónak nevezte Orbán Viktor kormányfő napközben tett bejelentését. Hangsúlyozta, helyesnek tartják a multinacionális vállalatok megadóztatását, de azt is szeretnék, ha azokat is bevonnák a közteherviselésbe, akik „milliárdokat loptak el a közbeszerzésekből”. Szabó Tímea szerint erre azonban várhatóan nem fog sor kerülni, mivel a kormány most is „saját haverjainak a zsebeit tömi”, miközben a kórházakban nincs elég védőfelszerelés, az egészségügyi dolgozóknak ígért egyszeri többlettámogatásból pedig a túlórapénzeket sem lehet kifizetni.

LMP:

Schmuck Erzsébet (LMP) reakciójában úgy fogalmazott, a miniszterelnök bejelentéséből azt a következtetést lehet levonni, hogy a kormány lemondott a nyugdíjasokról. Szégyennek nevezte, hogy a kabinet csak jövőre akar egy heti, vagyis átlagosan mintegy 30 ezer forintos támogatást adni az időseknek, miközben az élelmiszerárak már most a „csillagos egekbe szálltak”.

Az LMP azt várja a kormánytól, hogy már a következő hónapban fizesse ki azt a különbözetet, ami az idei, három százalék alatti nyugdíjemelés és a négy százalék feletti infláció között található – húzta alá Schmuck Erzsébet.

DK:

Oláh Lajos (DK) válaszában azt mondta, a kormány tulajdonképpen a nyugdíjasoktól vett el akkor, amikor csökkentette az ő ellátásukról gondoskodó önkormányzatok finanszírozását. Elfogadhatatlannak minősítette, hogy a kormány úgy csökkentette a települések támogatását, hogy közben járványügyi feladatokat delegált hozzájuk.

Hangsúlyozta, a DK azt követeli a kormánytól, hogy ne jövőre, hanem azonnal adjon támogatást a nyugdíjasoknak.

KDNP:

Vejkey Imre, a KDNP nevében egyetértett Orbán Viktor miniszterelnök hétfői bejelentéseivel és a kormány veszélyhelyzetben tett intézkedéseivel.

A legfontosabbnak az emberek egészségének, életének védelmét nevezte, érhetetlennek tartva, hogy az ellenzék soraiból és a Brüsszelből ezt nem így látják, hanem veszélyhelyzet idején is „nyílt hazugsággal rugdosnak bennünket”. „Szinte már kéksisakosokat küldenének az országra” – jegyezte meg.

Szerinte érthetetlen, hogy az EU a pandémia időszakában sem a koronavírussal foglalkozik, hanem Magyarországgal és Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Kijelentette: a brüsszeli hazugságokkal ellentétben Magyarországon tíz éve és most is demokrácia van, ezért aki ennek ellentétét állítja, azt a vágyvezéreltség hajtja, nem pedig az igazság.

Fidesz:

„Az önkormányzatok a legkisebb tehervállalók, ők azok, akiknél minden pénz megmarad” – jelentette ki Kocsis Máté (Fidesz), miután mindenkit köszöntött „a múlt héten a kormány által kiiktatott és bezárt parlamentben”.

Emlékeztetett: a kormány 1345 plusz 663 milliárd forintot csoportosított át a járványügyi és a gazdaságvédelmi alapba a saját büdzséjéből. A bankoktól 55 milliárd forintot vonnak el, a multiktól 36 milliárdot, míg az önkormányzatoktól 34 milliárdot, vagyis a legkisebb tételt. Példaként hozta Budapest VIII. kerületét, ahol a 25 milliárd forintos tavalyi költségvetési főösszegnek mindössze a 0,7 százaléka, vagyis 184 millió forint volt a gépjárműadó-bevétel. Kijelentette azt is: a polgármesterek többsége kormánypárti, akik nem panaszkodnak, hanem végzik a dolgukat. Emlékeztetett arra is, hogy a szocialisták válság idején elvettek egyhavi nyugdíjat, míg a mostani kormány azt visszaadja, „önök a válság idején elvettek egyhavi bért, a mostani kormány pedig pénzt ad a munkahelyek megvédésére.”

Párbeszéd:

Szabó Tímea (Párbeszéd) szerint Orbán Viktor miniszterelnök megint hazudott, egy sor olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amelynek semmi köze a járványhelyzethez, kizárólag a Fidesz diktatúráját épít tovább. Orbán Viktor járványkezelése nem más, mint ligetbetonozás, milliárdos közbeszerzés titkosítása, ingatlanok átjátszása a haveroknak, a természetvédelmi területek lerombolása, az egyetemek magánosításának előkészítése – fogalmazott napirend előtti felszólalásában.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy reagált: a parlament a veszélyhelyzetben is folytatja munkáját, a rendkívüli intézkedések a járvány elleni fellépésre vonatkoznak, más előterjesztések a szokásos rendben kerülnek az Országgyűlés elé.

Szólt arról, hogy eddig 744 koronavírusos beteget diagnosztizáltak, szerinte még nem lépett az ország a tömeges megbetegedések időszakába.

A főváros lehet a megbetegedések gócpontja, ezért nem mindegy milyen az együttműködés a budapesti városháza és a kormány között – közölte. Szóvá tette a múlt heti fővárosi tömegközlekedési járatritkításokat, azt, hogy Budapest nem támogatta a parkolás ingyenességét és hogy egy fővárosi fenntartású idősotthonból úgy kerültek kórházba idősek, hogy nem szóltak róla, hogy a vírusfertőzés által erősen érintett intézményről van szó. Győzzék meg a főpolgármestert, hogy járjon el nagyobb gondossággal ezekben az ügyekben – kérte Dömötör Csaba. – (MTI)

error: Content is protected !!