ELFOGADTÁK >>> Rendkívüli segély igényelhető most a rendkívüli helyzetben!!! Akár 100,000 forintot is kaphatsz azonnal készpénzben!!!

A koronavírus-járvány miatt egyre többen veszítetik el az állásukat, és kerülnek emiatt kilátástalan helyzetbe, ha elegendő tartalék hiányában nem tudják fizetni a számláikat vagy a lakásuk bérleti díját. Nincsenek azonban teljesen magukra hagyva, hiszen több fővárosi is vidéki önkormányzat nyújt segítő kezet a bajba jutott lakosainak.

Elmondható, hogy tömegek kerültek tehát egyik pillanatról a másikra szinte lehetetlen helyzetbe, melyben bármiféle apró segítség „életmentő” lehet. Éppen ezért számos önkormányzat nyújt támaszt a településén/kerületében élőknek. A Pénzcentrum összegyűjtötte, melyik városban milyen segítségre számíthatnak a bajba jutottak.

A lista természetesen nem teljes, folyamatosan frissítjük, illetve azt javasoljuk, akinek szüksége van rá, az keresse fel saját önkormányzatát online csatornákon vagy telefonon keresztül, és érdeklődjön a lehetőségekről.

Városok és példák:

Terézváros

A Terézváros melléd áll program azonnali segítséget kínál azoknak, akik a járvány következtében állásvesztésük, vagy a megváltozott piaci körülmények miatt krízishelyzetbe kerültek a VI. kerületben. A támogatásokat április 20-tól lehet igényelni – olvasható a kerület honlapján.

  • Állásvesztési támogatást azok a helyiek kaphatják, akik a koronavírus-járvány következtében március 11. után veszítették el az állásukat. A támogatás összege havi 100 ezer forint, és három hónapig jár a jogosultaknak.
  • Krízistámogatást a járvány miatt bajba jutott, alacsony jövedelmű családok és magánszemélyek vehetik igénybe. Legfeljebb háromszor kérhető és összege nem haladhatja meg a 120 ezer forintot.
  • Veszélyhelyzeti bérleti díj-támogatást azok kérhetik, akik a jelenlegi helyzetben nem tudják az albérleti díjukat kifizetni. A támogatás összege a bérleti díj fele, de legfeljebb 50 ezer forint lehet, és olyan alacsony jövedelemmel rendelkező kerületiek kérhetik, akik érvényes bérletidíj-szerződéssel rendelkeznek, és a vírus megjelenését követően vesztették el az állásukat. A támogatás célja a rászorulók megsegítése, ezért nem igényelhetik a támogatást azok, akik 150 ezer forintnál drágább albérletben élnek Terézvárosban.




Kőbánya

  • A Kőbányai Önkormányzat az iskolák és óvodák zárva tartása alatt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermek részére a szülő vagy gondviselő kérelmére minden hétköznap gyermekétkezést biztosít.
  • A járványhelyzetre tekintettel az Önkormányzat segítséget közvetít a koruk vagy egészségi állapotuk miatt veszélyeztetett lakosság részére önkéntesek közreműködésével. Az önkéntesek elsősorban a bevásárlásban, gyógyszerek kiváltásában, kutyasétáltatásban és meleg étel biztosításában nyújtanak segítséget a rászorulók számára.
  • A kerületben élő szociális támogatásban részesülő családok anyagi helyzetének javítása érdekében Önkormányzatunk három hónappal meghosszabbította a veszélyhelyzet kihirdetésének ideje alatt lejáró rendszeres szociális támogatásokra való jogosultságot, így az ezen időszakban lejáró rendszeres települési támogatás, gyógyszerkiadásokhoz nyújtott települési támogatás, lakhatási kiadások viseléséhez nyújtott települési támogatás és ápolási támogatás folyósítása folyamatos.
  • A szociális bérlakásban élő családok, személyek részére is segítséget nyújtunk a veszélyhelyzet terheinek enyhítésében azzal, hogy aki a 2020. június 30-áig terjedő időszakban a lakbért nem tudja fizetni, annak automatikusan 6 havi részletfizetést biztosítunk. A veszélyhelyzet ideje alatt lejáró határozott idejű lakásbérleti szerződések automatikusan meghosszabbodnak a veszélyhelyzet megszűnését követő kilencvenedik napig.
  • Mindezeken felül a Önkormányzatunk rendkívüli települési támogatást biztosít annak az igénylőnek, aki rendkívüli élethelyzetbe került, vagy létfenntartási gondokkal küzd, és a háztartásában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a 105 ezer forint, egyedül élő esetében a 135 ezer forint összeget. A települési támogatás egy naptári évben legfeljebb két alkalommal pénzbeli ellátásként, további három alkalommal természetben (szolgáltatóhoz történő utalással) adható. A támogatás összege alkalmanként 10 000 Ft, kivételes esetben egy naptári évben egyszer legfeljebb 30 000 Ft is lehet. (A fentieken túl további szociális ellátások igénybevételére is lehetőség van, ezeknek a feltételeit a szociális ellátásokról szóló önkormányzati rendelet szabályozza.)

Újpest

Újpest Önkormányzata egy újabb 50 millió forintos alapot különített el a 2020-as költségvetésben az önkormányzati illetve a vagyonkezelői ingatlanok bérlőinek. A bérlők bérleti díj mérséklési-, halasztási- és részletfizetési kérelmeket nyújthatnak be az Újpesti Vagyonkezelő Zrt.-hez. Ez az 50 millió forintos alap felülről nyitott, így igény esetén kibővíthető.

  • Az önkormányzat azoknak az újpestieknek, akik a koronavírus-járvány miatt vesztették el a munkahelyüket rendkívüli települési támogatást tud nyújtani.
  • Minden 65 év feletti újpesti személynek biztosítanak az ellátását, ha azt az adott személy igényli.
  • A létrehozott Újpesti Koronavírus Krízisalap célja a koronavírus-járvány elhárításával és a járvány következményeivel kapcsolatos támogatások, adományok fogadása, valamint az ennek céljából az esélyegyenlőség elve alapján az Alap terhére nyújtott támogatások biztosítása.
  • Minden újpesti társasház falára, illetve a családi házak postaládáiba eljuttattunk egy központi segélyvonlat (06 70 500 1546) tartalmazó információs plakátot, amely vész esetén hívható.
  • Újpest háztartásainak mindegyikébe 1 darab maszkot juttatunk el önkormányzati forrásból.

Erzsébetváros

Erzsébetváros önkormányzata az alábbi módokon segít a rászorulóknak:

  • Azok, akik elveszítették a munkájukat, vagy a munkájuk ugyan megmaradt, de fizetés nélküli szabadságra kényszerültek 57 ezer forintot kapnak az önkormányzattól egyfajta járványügyi segélyként. Azoknál a családoknál, ahol gyereket nevelnek ez az összeg 71 250 forint.
  • Az önkormányzat 3 hónapig nem szedi be a bérleti díjat azoktól a vállalkozásoktól, amelyeknek forgalmát a vonatkozó kormányrendeletek hátrányosan érintik, mert a korlátozások miatt csökkentett mértékben vagy egyáltalán nem számíthatnak forgalomra. Ezt később kiterjesztettük a piacok bérlőire is.
  • A 65 év felett lakosoknak fejenként 3 db maszkot küldtünk. (Érdemes tudni, hogy Budapestnek ebben a kerületében él a legtöbb idős ember, az itt élők kb. 20 százaléka 65 év feletti.)
  • A veszélyhelyzet kihirdetésének napjáig visszamenőleg átvállaltuk a szociális étkeztetés házhozszállításának a költségeit.
  • Rendeltünk 2500 koronavírust kimutató tesztet. Ezekkel elsősorban az alábbi személyeket vizsgálnánk meg: az idősotthonainkban élő gondozottakat hetente újra és újra, azokat a gondozókat, akik vigyáznak rájuk, azokat az asszisztenseket, akik a csecsemők oltásában működnek közre, a háziorvosainkat, és az asszisztenseiket, a hajléktalanokat, és a szociális munkásokat, akik velük foglalkoznak, valamint a hivatal dolgozóit.
  • Levettük a napirendről az önkormányzati lakások bérleti díjának megemelését. A belvárosi kerületek közül továbbra is nálunk maradnak a legalacsonyabb bérleti díjak.
  • Bár intézményünktől, a Bischitz Johanna Integrált Humán Szolgáltató Központtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy korábbi beruházások miatt szükséges megemelni az ott elhelyezettek térítési díjait, ezeket az áremeléseket is levettük a napirendről.
  • Jelenleg pedig azon dolgozunk, hogy a kórházakból elbocsátott, az önellátásukra képtelen embereknek segítséget nyújtsunk. Mivel ez egy új helyzet, ennek a részletei még nem készültek el, de anyagilag mindenképpen támogatni fogjuk a lakososat, hogy fel tudjanak venni ápolót a szeretteik gondozására.

Józsefváros

Rendkívüli települési támogatás: rendkívüli élethelyzet járvány következtében: a koronavírus járvány következtében beállt olyan helyzet, amely akut módon veszélyezteti a kérelmező és adott esetben családja legalapvetőbb étkezési, egészségügyi és lakhatási igényeinek kielégítését. Ide tartozhat például, ha valaki karantén miatti rendkívüli költségei léptek fel; támogatnia kell idős, beteg családtagját; rendkívüli egészségügyi kiadásai léptek fel; elvesztette alkalmi munka lehetőségeit; elveszítette a munkáját és a rendkívüli helyzet miatt nem talál mást, és álláskeresési támogatásra sem jogosult.
A rendelet hatálya kiterjed mindenkire, aki Budapest VIII. kerület közigazgatási területén él és ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik. A jogosultsági összeghatár a következő

Egyedülállók

  • Legfeljebb 50 000 Ft támogatásra jogosultak, ha havi nettó jövedelmük nem haladja meg az 57 000 Ft-ot.
  • Legfeljebb 30 000 Ft támogatásra jogosultak, ha havi nettó jövedelmük meghaladja az 57 000 Ft-ot, de nem haladja meg a 85 500 Ft-ot.

Családban élők

  • Legfeljebb 50 000 Ft támogatásra jogosultak, ha a család egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg az 42 750 Ft-ot. (A családtagok jövedelmét össze kell adni és az eredményt elosztani a családtagok számával.)
  • Legfeljebb 30 000 Ft támogatásra jogosultak, ha a család egy főre jutó havi nettó jövedelme meghaladja a 42 750 Ft-ot, de nem haladja meg a 71 250 Ft-ot.
A koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a Józsefvárosi Önkormányzat módosította a tulajdonában álló lakások elidegenítéséről szóló 35/2016. (XII. 08.) önkormányzati rendeletét. Ennek értelmében az a részletfizetéssel kötött adásvételi szerződéssel rendelkező lakás vásárló, aki ezt a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt-től 2020. május 15-ig kéri, a részletfizetési kötelezettség teljesítésére 2020. április 1. és 2020. június 30. között haladékot kap, amennyiben a részletfizetési kötelezettség nemteljesítése miatt a vételár megfizetése 2020. március 31-ig még nem vált egy összegben esedékessé. Az ebben a három hónapban meg nem fizetett részletfizetési kötelezettség kamatmentes törlesztésére 2020. augusztus 1-től hat hónapon át egyenlő részletekben kerül sor, az akkor esedékes részletfizetési kötelezettségekkel együtt. Lehetőség van nem csak a fent említett három hónap egészére, hanem azok egy részére is kérnie halasztást – függetlenül a benyújtás időpontjától, de legkésőbb május 15-ig. Amennyiben a halasztás időtartama alatt esedékes részletet vagy részleteket már megfizette, a halasztás csak a hátralévő törlesztő részletekre vehető igénybe. A haladék nem jelenti a részletfizetési kötelezettség csökkenését, sem elengedését.
Józsefvárosi Önkormányzata módosította a tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásának feltételeiről szóló 35/2013. (VI. 20.) rendeletet. Ennek értelmében az a bérlő, aki a lenti feltételeknek megfelel, és ezt a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt-től 2020. május 15-ig kéri, haladékot kap a bérleti díj teljesítésére 2020. április 1. és 2020. június 30. között. A bérleti díjba értendő a kapcsolódó különszolgáltatási díj is.
Önkormányzat módosította a tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeiről, valamint a lakbér mértékéről szóló 16/2010. (III.08.) önkormányzati rendeletet. Ennek értelmében az a bérlő, aki ezt a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt-től 2020. május 15-ig kéri, haladékot kap a bérleti díj teljesítésére 2020. április 1. és 2020. június 30. között. A bérleti díjba értendő a használati díj és kapcsolódó különszolgáltatási díj is. Az ebben a három hónapban meg nem fizetett bérleti díj kamatmentes törlesztésére 2020. augusztus 1-től hat hónapon át egyenlő részletekben kerül sor, az akkor esedékes havi díjakkal együtt. Lehetőség van nem csak a fent említett három hónap egészére, hanem azok egy részére is kérnie halasztást – függetlenül a benyújtás időpontjától, de legkésőbb május 15-ig.

XV. kerület

A XV. Kerület Önkormányzata azon dolgozik, hogy minden olyan kerületi lakost elérjen, akinek segítségre van szüksége a járvány alatt.

  • A meglévő támogatások háromhónapos automatikus hosszabbítása: ez lépett életbe érvénybe szociális juttatásaink, valamint az önkormányzati bérlakások lejáró szerződései esetében a veszélyhelyzet miatt. Ezek újbóli kérelmezéséről, meghosszabbításáról nem kell gondoskodni, mert az önkormányzat, figyelemmel a COVID-19 okozta veszélyhelyzetre, a jogosultságokat, a lejárat dátumát követően, három hónappal meghosszabbítja! Ez azt jelenti, hogy nem szükséges a Polgármesteri Hivatalban kérelmet benyújtani, illetve azt postai úton elküldeni.
  • A veszélyhelyzet elmúltával azon Palota Holdingnál helyiséget bérlő vállalkozóknak, akik elvesztették piacuk döntő részét, lehetőségük lesz méltányossági, munkahelymegtartáshoz kötött és részletfizetési megállapodások kidolgozására, amelynek feltételeit a kialakult helyzetet folyamatosan elemezve dolgozzuk majd ki. Addig minden megkereséssel, minden bajba jutott vállalkozással egyedileg foglalkoznak, és olyan mértékben segítenek, amilyen mértékben szükséges.
  • Három hónapos automatikus hosszabbítás lépett érvénybe a szociális juttatásaink, valamint az önkormányzati bérlakások lejáró szerződései esetében.
  • Palota rendkívüli települési támogatás: a hirtelen nagy bajba kerültek támogatása, egyszerűsített, elektronikusan is benyújtható kérelem alapján.
  • Palota rendkívüli települési támogatás – élelmiszer utalvány: egyedi elbírálás alapján rászorultság függvényében.
  • Palota lakhatási támogatás: rászorultsági alapon, havi legfeljebb 5 ezer forint.
  • Palota adósságcsökkentési támogatás: közüzemi, közösköltség tartozás enyhítése; a tartozás legfeljebb 75 százaléka és legfeljebb 300 ezer forint.
  • Palota rendkívüli gyermekvédelmi támogatás: gyermekeként, évente legfeljebb négyszer és 9 ezer forintig.
  • Minden tizenötödik kerületi háztartásnak 2 darab maszkot kap.

13. kerület

A veszélyhelyzet időszakában a kerületi lakosoknak a szociális ellátórendszeren keresztül biztosítanak a segítséget. A rendszer fejlett és széleskörű. A tavalyi év során mintegy 700 millió forintot fordítottunk szociális segélyezésre, az idei évben várhatóan nagyobb lesz az igény, akár a tavalyi duplája is: „Készen állunk arra, hogy a felmerülő igényeket kielégítsük. Az igényelhető szociális támogatások elérhetőek a honlapon. Könnyítést vezettünk be, a szükséges dokumentumokat elektronikusan is megküldhetik részünkre, továbbá az eddigi támogatottak, akiknek a friss dokumentumaikat március, április vagy május hónapban kellene benyújtania, haladékot kapnak erre június 30. utánra, a személyes találkozások csökkentése és a minél kevesebb utazás, ügyintézés érdekében”  – tudtuk meg a 13.kerület sajtóosztályától.

A szociális támogatásokon túl segítséget nyújtanak a kerületi idős lakótársainknak étkezésben, bevásárlásban, gyógyszerbeszerzésben, postai és banki ügyek intézésében is. Április 16-án kezdték meg a kerületben élő 60 év felettiek és a szociálisan rászorulók számára többször használható, mosható védőmaszkok kiszállítást, ez mintegy 35-38ezer maszkot jelent, melyet az önkormányzat saját forrásból szerzett be.

Vállalkozások tekintetében a járvány által sújtott ágazatokban tevékenykedő önkormányzati üzlethelyiségeinket bérlők számára fizetési könnyítést nyújtanak. Ennek értelmében április-május-június hónapokra a bérleti díjnak 10 százalákát kell megfizetniük, a fennmaradó részt később, egyenlő részletekben lesz lehetőségük rendezni. Az önkormányzat tulajdonában álló Lehel Csarnok esetében szintén 3 hónapon keresztül, a bérleti díjnak 75 százalékát kell fizetniük.

3. kerület

Az új koronavírus-járvány okozta helyi gazdasági és társadalmi hatások enyhítésére a II. kerületi Önkormányzat az alábbi intézkedésekkel tudja enyhíteni a kialakult helyzetet:

 

  • Őrsi Gergely polgármester, első intézkedésként elkülönített 100 millió forintot az Önkormányzati költségvetésből, amit csak a vészhelyzeti intézkedésekre fordít a 2020-as költségvetésből.
  • Az önkormányzati tulajdonú ingatlanok bérlőinek részére bérleti díj mérséklést, halasztást, vagy teljes elengedési kedvezményt nyújthat, melyet egyéni mérlegelés alapján ad meg.
  • Ezen felül minden helyi vállalkozást segít azzal a lehetőséggel, hogy aki a járvány idején bármilyen szolgáltatást nyújt (például házhoz-szállítást) annak bemutatását ingyenesen megteszi a kerület honlapján, illetve a helyi újságban, a Budai Polgárban.
  • Szociális terület kapcsán, számos; az idősek, rászorulók és egészségügyi dolgozók számára nyújtott segítő intézkedései mellett az Önkormányzat a veszélyhelyzet idejére külön – a megváltozott élethelyzethez jobban alkalmazkodó – támogatásokat vezetett be, továbbá az eddig nyújtott támogatások összegét megemelte (eseti gyógyszertámogatás, eseti létfenntartási támogatás, és a hátralékkezelési támogatás összegét).
  • Ez pedig hamarosan kiegészül az egyéni elbírálás alapján adható bérpótló- , albérleti- , illetve gondozási támogatással is.
  • Tárgyi eszközök tekintetében maszkosztással segítjük a kerületi lakosokat, eddig több, mint 16 000 maszkot osztottunk a postaládákba és a piacon. Ezeket szintén Önkormányzati beszerzésből

 

Szombathely

Szombathely koronavírus-járvány elleni védekezéssel kapcsolatos intézkedése között szerepelnek szociális jellegűek, továbbá olyanok is, amelyek vállalkozások részére nyújtanak segítséget. Dr. Nemény András polgármester döntése alapján a segélyezésre szánt költségvetési forrás több, mint duplájára, 400 M Ft-ra került megemelésre.

  • „Szombathely Restart” néven a hely vállalkozásokat segítő komplex program kidolgozása van folyamatban, továbbá figyelemmel kísérik a járvány miatt nehéz helyzetbe került családok szociális helyzetét, és ennek, valamint a városi költségvetés teherbíró képességének függvényében alakítják továbbá támogatási rendszerüket.
  • Az üzleti célú helyiségek bérlőinek megkeresése azzal, hogy amennyiben a járvány miatt bezártak, úgy április 1-től nem kell bérleti díjat fizetniük.
  • Szombathely önkormányzata 2020. április 2-án döntött arról, hogy az önkormányzati segélykeret 400 millió forintra emelik, valamint hogy 100 ezer forint összegű támogatást vezetnek be a veszélyhelyzet miatt munkájukat vesztett családok számára.

Veszprém

Veszprémben számos intézkedést hozott az önkormányzat, mellyel koronavírus miatt kialakult helyzetet kívánja segíteni.

  • Helyi vállalkozásokat támogató pályázatot írtak ki.
  • Kommunikációs csatornákat, segélytelefonokat hoztak létre elsősorban az idős polgárok számára. Önkéntesek vállalják a mindennapi élelmiszerek, gyógyszerek beszerzését, de segítenek pl. a kutyasétáltatásban is igény esetén.
  • Segélyvonalat hoztak létre a fogyatékkal élők ellátásnak biztosítása érdekében, folyamatosan toborozzák az önkénteseket
  • Az önkormányzat folyamatosan tartja a kapcsolatot a hatósági karantén alá került veszprémiekkel, igény esetén ellátásukról is gondoskodik (számuk folyamatosan változik, április 22-én 56 fő)
  • Az egészségügyi és szociális dolgozók számára ingyenes a helyi tömegközeledés.
  • Ingyenes a parkolás a városban.
  • A korábbi döntés ellenére sem emelkedik az önkormányzati bérlakások bérleti díja.
  • Alszámlát nyitott a város, ahol a felajánlásokat a megelőzésre és a védekezés költségeinek finanszírozására fordítja. Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter országgyűlési képviselő közösen 1 millióforintot ajánlottak fel erre a célra.
  • Az önkormányzat minden háztartás számára biztosítja a maszkokat, melyeket önkéntes varrónők segítségével és külföldről vásárolt maszkokkal oldanak meg.
  • Civil kezdeményezések indultak a városban: ételadományok (ezeket a veszprémi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a VKTT Egyesített Szociális Intézmény ellátottjainak ajánljuk fel), véradás, önkéntesek ebédellátása, stb.
  • Az önkormányzat tervezi továbbá a szociális, település támogatási rendelet módosítását is.

Székesfehérvár

A védekezés mellett nagy hangsúlyt kap, hogy szociális, valamint gazdaságvédelmi intézkedésekkel is segíteni tudjon az önkormányzat, erejéhez mérten.

  • Elrendelték a – természetesen a szociális bérlakásokra is kiterjedő – bérleti díj fizetési moratóriumot április, május és június hónapokra. Ha kell, ezt meghosszabbítjuk.
  • Március 21-étől Székesfehérváron ingyenes a parkolás.
  • Ezen kívül az önkormányzat az állami álláskeresési járadékot kiegészítve, a pénzbeli és természetben nyújtott szociális-, család- és gyermekvédelmi ellátásai körének bővítésével a veszélyhelyzet kihirdetését követően keresőtevékenységét elveszítő, az álláskeresési ellátást kimerítő székesfehérvári álláskeresők számára kíván szociális rászorultság alapján egyszeri, vissza nem térítendő pénzbeli ellátást nyújtani. A székesfehérvári veszélyhelyzeti települési támogatás keretében a székesfehérvári álláskereső egyszeri, álláskeresési ellátásának utolsó, teljes havi nettó összegével azonos, de legfeljebb 100 ezer forint összegű pénzbeli ellátásra jogosult.
  • Veszélyhelyzeti gazdasági konzultációt indítanak a fehérvári vállalkozókkal, vállalatokkal, munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletekkel. Ennek célja, hogy a városvezetés pontos képet kaphasson a helyi gazdasági élet járványhelyzet okozta kihívásairól, valamint kialakíthassuk gazdasági stratégiánkat a veszélyhelyzet utáni időszakra.

Miskolc

Számos más hazai nagyvároshoz hasonlóan Miskolc is nagyon nehéz helyzetben van a koronavírus elleni védekezés jelentette pluszköltségek, a gépjárműadó-bevételek elvonása, a parkolási díjbevételek kiesése és a turizmus teljes leállása miatti idegenforgalmiadó-kiesés következtében. Mindezek összességében milliárdos bevételkiesést jelentenek az önkormányzatnak. Ennek ellenére Miskolc MJV Önkormányzata az elsők között tett lépéseket a helyi vállalkozások megsegítésére, felére csökkentve a járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került, önkormányzati tulajdonú ingatlanban működő vállalkozások bérleti díját.

Az 50 százalékos bérletidíj-csökkentéssel egy időben azoknak a vállalkozásoknak, akiknek ez az engedmény nem volt elfogadható, a bérleti szerződésben biztosított felmondási idő alkalmazása nélkül, illetve a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló kormányrendeletben írt felmondást kizáró rendelkezéseket is figyelembe véve – a Holding biztosítja a közös megegyezésen alapuló 1 hónapos időtartam alkalmazásával történő szerződés megszüntetést.

Miskolc városa a járvány idején is kiemelt figyelmet fordít a nehéz anyagi körülmények között élőkre, éppen ezért a legrászorultabbaknak Miskolc több városrészében is tisztasági csomagot osztott, amelyben szappant, fertőtlenítőt és egyéb higiéniai termékeket helyezett el. Összesen 1000 darab ilyen csomagot osztott ki az önkormányzat az önkormányzati képviselők segítségével.

Emellett a helyi roma nemzetiségi önkormányzat kérésére Miskolc egyik leghátrányosabb helyzetű térségében, Lyukóvölgyben víztartályokat helyeztek ki Veres Pál polgármestere intézkedésének köszönhetően, hogy a környéken élőknek ne kelljen több száz métert gyalogolni a legközelebbi közkúthoz a járvány idején, és ne kelljen a kutak környékén való sorban állás miatt fokozott fertőzésveszélynek kitenniük magukat

A járványhelyzet miatt sajnos több városi cég is teljesen leállt, bezártak a fürdők, a turisztikai társaságok, azonban annak érdekében, hogy minden dolgozó munkahelyét meg lehessen őrizni, a városvezetés elbocsátások helyett átcsoportosításokról döntött. A fürdők szakembereit például a MIVÍZ Kft-hez irányították át, képzettségüknek megfelelő munkakörbe, az ingyenes parkolás miatt feladat nélkül maradt parkoló-ellenőröket pedig a Miskolci Önkormányzati Rendészethez helyezték át, így számos munkavállaló munkahelyét megőrizve, további megélhetését is biztosítva.

Miskolc MJV Önkormányzata továbbra is folyamatosan dolgozik azon, hogy hogyan tudna anyagi lehetőségeihez mérten segíteni a bajba jutott vállalkozásoknak, illetve a nehéz helyzetbe került állampolgároknak. A megoldások keresése, a lehetséges programok, intézkedések kidolgozása jelenleg is folyamatosan zajlik.

Kecskemét

A koronavírus járvány számtalan új, eddig ismeretlen kihívás elé állította a városokat, a legkülönbözőbb problémák jelentkeznek. A legfontosabb kecskeméti intézkedések:

 

  • Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és a város alpolgármesterei összesen 1,2 millió forint magánemberként nyújtott támogatással létrehozták a városi Veszélyalapot. Ide érkeznek azon cégek, magánszemélyek felajánlásai, akiknek anyagi körülményeik ezt lehetővé teszik. Az alapból azokat támogatjuk, akik a veszélyhelyzet következtében veszítik el munkájukat. A támogatás formája lehet pénzbeni vagy élelmiszercsomag, a támogatott igénye szerint. A Veszélyalapot a Városi Szociális Közalapítvány kezeli, amely az elmúlt években nagy gyakorlatot szerzett a rászorulók támogatásának szervezésében, lebonyolításában, és amely jelen helyzetre, a Veszélyalapra vonatkozóan új pályázati adatlapot dolgozott ki.
  • Az önkormányzati tulajdonban lévő Városi Alapkezelő Zrt. kidolgozta új munkahelyvédelmi termékét, amelyen keresztül hatékony és rugalmas segítséget nyújthat a bajba került helyi kkv szektornak.
  • Az önkormányzat létrehozta a Gondoskodó Szolgálatot, amelynek önkéntesei nem csak a 65 év felettiek, hanem az egészségügyi és szociális intézményekben dolgozóknak is segít bevásárolni, gyógyszert kiváltani, csekket befizetni.
  • A teljes lakosságot ellátjuk maszkkal, a küldemények háromnegyedét a posta már kiszállította.
  • Az óvodákban, bölcsődékben megszerveztük a kiscsoportos (maximum 5 gyerek) ügyeletet azon szülők számára, akik ezt másképpen nem tudják megoldani.
  • A gyermekek étkeztetését változatlanul biztosítjuk, elvitelre, illetve kiszállítással.
  • Az intézkedések során minden esetben kiemelt figyelmet kapnak a gyermeküket egyedül nevelő szülők.

Békéscsaba

A koronavírus-járvány nem hagyja érintetlenül az önkormányzat gazdálkodását, a költségvetést ért negatív hatások miatt a város tartalékainak növelésére volt szükség. A Közgyűlés jogkörében eljárva, polgármesteri határozattal a koronavírus járvány miatt, a veszélyhelyzet kezelésére szolgáló céltartalék létrehozásáról döntöttem az eddig rendelkezésre álló tartalékkal együtt összesen 499.319 ezer Ft összegben.
  • Az Önkormányzat különösen nagy figyelmet szentel a legveszélyeztetettebbekre, a szociális intézményekben élő szépkorúakra. Ezért külön fertőtlenítést rendeltem el az önkormányzat fenntartásában álló szociális intézményekben.
  • Az önkormányzat gondoskodott és ezt követően is gondoskodik a szociális intézmények dolgozóinak, illetve ellátottainak védelméről. Az intézmények részére maszkokat, kesztyűket és fertőtlenítő szereket biztosítottunk.
  • A Csaba Ügyeleti Kft. számára az önkormányzat megtéríti a járványügyi helyzethez kapcsolódó többlet költségeket. Maszkokat és kesztyűket jutattunk el az ügyelő háziorvosok és asszisztenseik számára.
  • Sajnos a járvány helyzet következtében számos család került nehéz helyzetbe. A rászoruló családok részére 500 db, egyenként 17 kg-os élelmiszer segélycsomag megrendelését rendeltem el. A csomagok beszerzése jelenleg folyamatban van.
  • Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata 3.000 db mosható arcmaszkot vásárolt a település állampolgárai részére, amely kiosztására 2020. április 30-án kerül sor.
  • Az Önkormányzat a járványügyi helyzet miatt nehéz helyzetbe került kis-és középvállalkozók részére indokolt esetben jelentős kedvezményt biztosít az önkormányzati épületek bérleti díjából.
  • Az Önkormányzat a szépkorúak mellett a fogyatékkal élőkre is nagy figyelmet fordít. Azok a fogyatékos személyek, akik otthonukban élnek és hozzátartozójuk segítségét nem tudják igénybe venni, támogatási igényüket a Szociálpolitikai Osztály munkatársainak jelenthetik be. Igény szerint segítséget nyújtunk az élelmiszer és a gyógyszerek beszerzésében, valamint az ebéd kiszállításában.
  • A járványügyi helyzet miatt március 16. óta digitális oktatás zajlik Magyarországon. Sajnos több hátrányos helyzetű család nem rendelkezik otthon számítógéppel, ami jelen helyzetben szinte elengedhetetlen az oktatásban való részvételhez. Az Önkormányzat értesült Párzsa László (TopLaptop) figyelemreméltó és támogatandó kezdeményezéséről, miszerint a felajánlásokból érkező (használt vagy új) asztali számítógépeket, laptopokat átnézik, rendbe hozzák és eljuttatják azon rászoruló családoknak, akiknek most a digitális oktatás miatt szükségük van rá, de nem tehetik meg, hogy megvásárolják. Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata egyszeri felajánlással, 21 asztali számítógéppel és 21 monitorral tud hozzájárulni a TopLaptop kezdeményezéséhez. Örömünkre szolgál, hogy az Önkormányzat rég nem használt számítógépeivel segítséget nyújthatunk azoknak a rászoruló családoknak, akiknek az eszköz hiánya eddig megnehezítette, ellehetetlenítette a digitális oktatásban való részvételt.

Tiszaújváros

Tiszaújváros Város Önkormányzata mindig kiemelt figyelmet fordított az időskorú, az egészségügyi problémákkal küzdő, valamint a hátrányos helyzetű, nehéz szociális körülmények között élő lakosokra, a munkanélküliekre, valamint a gyermeket nevelő családokra, ezért számos szociális támogatással segíti a rászorulókat. A szociális nehézségek enyhítése érdekében nélkülözhetetlen egy jól működő szociálpolitikai rendszer, a mindenki számára elérhető szociális biztonság.

  • Tiszaújváros Város Önkormányzata a koronavírus-járvány okozta nehézségek ellenére is szeretné segíteni a veszélyhelyzet kihirdetése miatt anyagi és szociális problémákkal szembesülő személyeket, családokat, ezért a lakosság minden rétegére kiterjedő, széles spektrumú szociális hálót biztosít az itt élők részére.
  • Feladatai ellátása során biztosítja a jogszabályokban meghatározott kötelező pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokat, melyek az alábbiak: a rendkívüli települési támogatás (eseti jelleggel; meghatározott időszakra, havi rendszerességgel; gyógyszerkiadások viseléséhez, valamint gyógyászati segédeszköz beszerzése érdekében; elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulás céljából; gyermekvédelmi támogatásként), rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet megállapítása, szünidei gyermekétkeztetés biztosítása hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek részére.
  • A kötelező ellátásokon túl, helyi rendeletek alapján nyújtott, önként vállalt támogatások is segítik a szociálisan rászorult, a gyermeket nevelő, az egészségügyi problémákkal küzdő, illetve a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek megélhetését. Ezen ellátások a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez nyújtott települési lakhatási támogatás, a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó személyek részére nyújtott adósságcsökkentési települési támogatás, a 18. életévét betöltött tartósan beteg hozzátartozójának az ápolását, gondozását végző személy részére nyújtott települési támogatás, az egyszeri év végi támogatás, a gyermekes családok év végi támogatása, a hulladékszállítási díjtámogatás, a kábel TV előfizetési díjtámogatás, az első lakáshoz jutók pénzügyi támogatása, fiatalok életkezdési támogatása, a születési támogatás, a szociális alapú gyermekétkeztetési térítési díjkedvezmény, a táboroztatási támogatás, az iskolakezdési támogatás, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő kiskorú gyermekek részére nyújtott szünidei gyermekétkeztetés. Mindezeken túl az önkormányzat évek óta részt vesz az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázaton is.
  • A fentiek tükrében elmondható, hogy a Tiszaújváros Város Önkormányzata által fenntartott szociális ellátórendszer alkalmas arra, hogy a koronavírus-járvány időszakában is segítséget nyújtson a krízishelyzetbe került városlakók számára.
  • Mindezek ellenére, a napi tapasztalatok figyelembevételével, folyamatos monitorozásra kerül a támogatási rendszer annak érdekében, hogy szükség esetén azonnal megtörténhessenek a beavatkozások, akár új, a krízishelyzetre reagáló támogatási forma bevezetésével, illetve a már meglévő támogatások módosításával.
  • A városban a szociális támogatások kérelmezése a veszélyhelyzet ideje alatt is folyamatosan biztosított, és a kérelmek elbírálása jelen körülmények között is zökkenőmentesen zajlik.
  • A járvány helyi a gazdaság teljesítőképességére is kihatással van, illetve lesz. Folyamatosan elemezzük a településünkön lévő gazdasági szereplők működését, hiszen elemi érdekünk az, hogy a tiszaújvárosi vállalkozók, üzemek minél kisebb veszteséggel vészeljék át ezt a krízist. Önkormányzatunk felülvizsgálta azon ingatlanokat, melyeket az önkormányzati intézmények, gazdasági társaságok vállalkozások részére történő bérbeadás útján hasznosítanak, különös figyelemmel arra, hogy a központi intézkedések, valamint a helyi szinten bevezetett korlátozások hatással lehettek egyes cégek működésére is. Méltányolva az így előállt helyzetet, amennyiben a bérlő az adott helyiséget nem vagy csak részben tudja üzemeltetni, használni lehetőséget biztosítottunk arra, hogy a bérlőnek a bérleti díjat nem vagy csökkentett mértékben kelljen megfizetnie.

Sok helyen igényelhető Országosan:

Rendkívüli települési támogatás állapítható meg annak a létfenntartási gondokkal küzdő személynek, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át ( 57,000.-Ft), és önmaga vagy családja létfenntartásáról más módon gondoskodni nem tud.

Rendkívüli települési támogatás állapítható meg természetbeni támogatás formájában  annak a létfenntartási gondokkal küzdő személynek, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 300%-át ( 85,500.-Ft), és önmaga vagy családja létfenntartásáról más módon gondoskodni nem tud.


Ügy megnevezése települési támogatás létfenntartási gondok enyhítésére
Rövidített ügy megnevezés Rendkívüli Települési támogatás
Összefoglaló mondat Rendkívüli Települési támogatás állapítható meg annak a létfenntartási gondokkal küzdő személynek, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át (tárgy évben 57 000 Ft.), és önmaga vagy családja létfenntartásáról más módon gondoskodni nem tud.

Rendkívüli települési támogatás állapítható meg természetbeni támogatás formájában  annak a létfenntartási gondokkal küzdő személynek, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 300%-át ( 85,500.-Ft), és önmaga vagy családja létfenntartásáról más módon gondoskodni nem tud.

Eljárásra jogosultak/kötelezettek köre Budapest Főváros XIII. kerület közigazgatási területén bejelentett lakóhellyel vagy bejelentett tartózkodási hellyel rendelkező és életvitelszerűen itt élő állampolgárok nyújthatnak be kérelmet.
Mit kell tennie Kérelmet kell benyújtani.

 

Kötelezettségmulasztás Nincs.
Határidők ügyintézési határidő:

Sommás eljárás keretében azonnal, de legfeljebb nyolc napon belül

Méltányossági eljárásban a szociális ügyekkel foglalkozó bizottság az ügyintézési határidőn belül, vagy ha ez nem lehetséges, a határidő letelte utáni első testületi ülésen határoz.

Benyújtandó dokumentumok ·         formanyomtatvány

Személyes megjelenés esetén:

·         érvényes személyazonosításra alkalmas fényképes okmány (személyazonosító igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély)

·         lakcímet igazoló hatósági igazolvány

További szükséges dokumentumok:

Rendkívüli élethelyzet igazolását szolgáló igazolások:

•Tartós betegség vagy rokkantság miatt bekövetkezett jövedelem kiesés igazolása

•Bekövetkezett elemi kárról, bűncselekményről szóló tételes hiteles hatósági jegyzőkönyv, feljegyzés

• Közüzemi szolgáltató hiteles igazolása, vagy névre szóló számlaösszesítő mely tartalmazza: a díjhátralék mértékét,

a díjhátralék időtartamát, fogyasztó nevét, fogyasztó címét,fogyasztó azonosítóját,fogyasztási hely azonosítóját

•Váratlan vagy előre látott kiadás igazolása hiteles árajánlat, vagy névre szóló ÁFA-s számla formájában.

•Nevelésbe vett gyermek nevelésbe vételi határozat másolata

•Kapcsolattartással kapcsolatos kiadások igazolása hiteles árajánlat, névre szóló ÁFA-s számla formájában.

Egészségi állapota miatt nem foglalkoztatható álláskeresők nyilvántartásából törölt, aktív korúak támogatása iránti kérelem esetében:

a) orvos szakértői szerv által kiadott szakértői véleményt,

b) igazolást arról, hogy kérelmező rendszeres pénzellátásban nem részesül, illetve rendszeres pénzellátásra nem jogosult,

c) nyilatkozatot a Prevenciós Központtal történő együttműködési kötelezettség vállalásáról,

d) az állami foglalkoztatási szerv igazolását a nyilvántartásból való törlés tényéről.

Szociális helyzet igazolását szolgáló igazolások:

· A havi rendszerességgel járó – nem vállalkozásból, illetve őstermelői tevékenységből (a továbbiakban együtt vállalkozás) származó – jövedelem esetén a kérelem benyújtását megelőző hónap nettó jövedelemigazolást.

· A nem havi rendszerességgel szerzett, illetve vállalkozásból származó jövedelem esetén a kérelem benyújtásának hónapját közvetlenül megelőző tizenkét hónap alatt szerzett nettó jövedelem egyhavi átlagának igazolását. (Azon hónapoknál, amelyek adóbevallással már lezárt időszakra esnek, a jövedelmet a bevallott éves jövedelemnek e hónapokkal arányos összegében kell beszámítani. Ha a vállalkozási tevékenység megkezdésétől eltelt időtartam nem éri el a 12 hónapot, akkor az egyhavi átlagos jövedelmet a vállalkozási tevékenység időtartama alapján kell kiszámolni.)

· Álláskereső esetén az együttműködésről, az álláskereső ellátásról vagy a regisztrálásról a Budapest Főváros Kormányhivatala XIII. Kerületi Foglalkoztatási Osztály által kiadott, a kérelem benyújtását megelőző havi igazolást, határozatot, vagy az aktív korú ellátásra való jogosultságot megállapító határozatot vagy egészségi okból nem regisztrált álláskereső esetén a Prevenciós Központ által kiadott, a kérelem benyújtását megelőző havi igazolást

· Amennyiben kérelmező, vagy családtagja ápolási díjra jogosult az ellátást megállapító hatóság határozatának másolata.

· MÁK Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által folyósított nyugdíj jellegű ellátás a kérelem benyújtásának évére megállapított havi összegéről és ellátás megnevezéséről szóló nyugdíjfolyósító igazgatóság által tárgyév elején kiállított igazolás, amennyiben kérelem benyújtásának évében állapították meg a támogatást, abban az esetben MÁK Nyugdíjfolyósító Igazgatóság jogerős döntése.

· 16. életévét betöltött középfokú vagy felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanuló esetében az oktatási intézmény a kérelem benyújtásának időpontjában hatályos félévi igazolását a tanulói vagy hallgatói jogviszony fennállásáról. szóló igazolás.

· Annak igazolására, hogy a szülő gyermekét egyedül neveli, illetve gyermektartásdíjban részesül, bontóperi vagy gyermekelhelyezésről szóló ítélet, képzelt apát megállapító határozat, gyermektartásdíjat megállapító bírói ítélet vagy ez irányú bírósági eljárás megindításáról szóló okirat.

· Gyermektartásdíj igazolása, ha tartásdíjat nem kap, a tartásdíj megállapítása iránti kereset másolatát, vagy tartásdíj bírói úton történő végrehajtás iránti kérelem igazolását, vagy az állam általi megelőlegezését kezdeményező iratok fénymásolatát.

· Amennyiben a gyermek után a különélő szülő nem fizet tartásdíjat, e tényről és okáról a gyermeket nevelő és a különélő szülő közös nyilatkozatát kell csatolni. Ennek hiányában a gyermeket nevelő szülő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy mit tett vagy mit szándékozik tenni – határidő megjelölésével – annak érdekében, hogy a különélő szülő is járuljon hozzá a gyermek eltartásához.

· Külön lakcímen élők esetén amennyiben bontóperi ítélettel nem rendelkeznek a különélés tényéről saját kézzel írott büntetőjogi nyilatkozat 2 tanú által hitelesítve.

Fizetési kötelezettség Nincs
Eljáró szerv Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testület átruházott hatáskörében polgármester
Felettes szerv/jogorvoslat Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testület
Egyéb információk Eljárás hivatalból – szociális intézmények, nevelési- társadalmi szervezet kezdeményezésére – is indítható. A kérelem benyújtató szociális intézmények felé is, elérhetőségük a www.bp13.hu honlapon megtalálható.

Az átlag nyugdíjasok támogatása december hónapban.

Támogatások összege:

pénzbeli:

az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege, tárgyévben 28.500,- Ft, de nem haladhatja meg a tényleges költség mértékét

GYES, GYED, GYET jogviszony fennállásáig, de legfeljebb tárgyév december 31. napjáig, a támogatás összege a kisgyermekeseknek Havi-Budapest bérlet árának 50%-a,

aktív korúak ellátását elutasított egészségkárosodott és a Prevenciós Központtal együttműködő aktív korú részére az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 50%-a.

december hónapban egyszeri 5.000 Ft összegű

 

A készpénzben megállapított települési támogatás felhasználásáról a jogosult az összeg felvételétől számított 30 napon belül elszámoltatható.

 

természetbeni, vásárlási utalvány formájában: tárgyévben, a kérelem benyújtásától két havonta 5.000 Ft, gyermeket nevelő családban 6.000 Ft értékű.

 

A benyújtott igazolások, nyilatkozatok tartalmát a szociális ügyekkel foglalkozó osztály az alábbiak szerint ellenőrizheti:

megkeresheti az illetékességgel rendelkező adóhatóságot,

megkeresheti a polgárok személyi adatait és lakcímét nyilvántartó szervet,

megkeresheti a közlekedési igazgatási hatóságot,

elrendelheti környezettanulmány készítését,

megkeresheti az igazolást kiállító szervet, munkáltatót.

 

Méltányossági jogkör gyakorlása a szociális ügyekkel foglalkozó bizottság hatásköre.

Kapcsolódó nyomtatványok letölthető formanyomtatvány
Vonatkozó jogszabályok ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ ÉS FOLYAMATLEÍRÁS A SZOCIÁLIS PÁLYÁZATOK ÉS TÁMOGATÁSI KÉRELMEK ÜGYINTÉZÉSE SORÁN MEGVALÓSULÓ ADATKEZELÉSRŐL

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény

Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény

A pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet

A pénzbeli és természetbeni, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2015 (II.17.) Önkormányzati rendelete

Fogalmak sommás eljárás: A hatóság sommás eljárásban a döntését azonnal, de legfeljebb nyolc napon belül meghozza, ha

a)  hiánytalanul előterjesztett kérelem és mellékletei, valamint a hatóság rendelkezésére álló adatok alapján a tényállás tisztázott és

b) nincs ellenérdekű ügyfél.

teljes eljárás: ha az eljárást megindító nyilatkozat (kérelem ) hiányos a kérelmet  teljes eljárásban intézi, hiánypótlásra szólít fel

lakcím: a személyiadat- és lakcímnyilvántartás adatai irányadóak. A házastársak akkor tekinthetők különélőnek, ha a lakcímük különböző.

életvitelszerű lakás: abban a lakóingatlanban, amely ténylegesen, életvitelszerűen a háztartása életének helyszínéül szolgál, ott, ahol a közüzemi szolgáltatásokat igénybe veszi és  ott, ahol a mindennapi életviteléhez szükséges tevékenységet folytatja, és ahonnan életét szervezi.

átlag nyugdíjjal rendelkezők támogatása: december hónapban, azok az öregségi nyugdíjasok, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által megadott kerületi átlagnyugdíjat, egyszeri támogatásban részesülnek.

vásárlási utalvány: kerületi szociális boltban levásárolható utalvány. boltok elérhetősége: Bp., XIII. ker. Hegedűs Gyula u. 97/C., Bp., XIII. ker. Pannónia u. 34., Bp., XIII. ker. Tomori Köz 5., Bp., XIII. ker. Tahi u. 72-74.

Élethelyzet családban az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át, amely tárgy évben 57 000 Ft.

Rendkívüli élethelyzet:

tartós betegség vagy rokkantság miatt jelentős jövedelem-kiesése következett be és jelentős jövedelemkiesés következett be,

elemi kár vagy sérelmére elkövetett bűncselekményből anyagi kára keletkezett,

nyugdíj vagy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 3. § (1) bekezdése szerint folyósított ellátás kifizetése a jogosultság megállapításának elhúzódása miatt késik,

önhibáján kívül legfeljebb 2 havi közüzemi díjhátraléka, lakbérhátraléka halmozódott fel, melyet önerőből nem tud kiegyenlíteni,

nagyobb összegű, váratlan vagy előre látott kiadásai vannak, amelyeket önerőből nem tud kiegyenlíteni,

gyermek nevelésével, gondozásával, a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartáshoz, a gyermek családba történő visszakerülésének elősegítéséhez kapcsolódó kiadásai keletkeztek,

GYES-en, GYED-en, GYET-en lévő  anyagi helyzetét a kisgyermekesek Havi-Budapest bérlet megvásárlása veszélyezteti.