A Kormány egyik kiemelt célkitűzése a teljes foglalkoztatottság elérése. E cél megvalósítása érdekében a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős szakmacsoportja számos olyan rendelkezést, intézkedést vezetett be, amelynek során ösztönözni kívánja a közfoglalkoztatottakat arra, hogy az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedjenek el.

Ebben az egyik legjelentősebb lépés a közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatásáról szóló 328/2015. (XI. 10.) Korm. rendelet megalkotása volt.

A Kormány annak érdekében, hogy segítse a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek elhelyezkedését, és megteremtse az egyén oldaláról az érdekeltséget a közfoglalkoztatásból a versenyszférába való átlépésre, a közfoglalkoztatás rendszerében bevezette az ún. elhelyezkedési juttatás intézményét. A közfoglalkoztatott juttatásban részesül, amennyiben sikerül elhelyezkednie az elsődleges munkaerőpiacon még a közfoglalkoztatási jogviszony időtartamának lejárta előtt.

A támogatás pénzügyi fedezetét a Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprészének központi kerete biztosítja. A támogatással kapcsolatos kérelmet, a kérelmező lakóhelye/tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatalnál kell benyújtani. Az ügyintézési határidő 25 nap.

Elhelyezkedési juttatás illeti meg kérelmére azt,

  • akinek a legalább egy hónapja fennálló közfoglalkoztatási jogviszonya a kérelem benyújtását megelőző 30 napon belül azért szűnt meg, mert a Polgári Törvénykönyv szerinti gazdasági társasággal, szövetkezettel (kivéve az iskolaszövetkezetet), egyesülettel, alapítvánnyal vagy az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény hatálya alá tartozó munkaadónál, mezőgazdasági őstermelővel, vízi társulatnál, valamint erdőgazdálkodónál a fővárosi és megyei kormányhivatal állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalának (a továbbiakban: járási hivatal) közvetítésével vagy anélkül, határozatlan idejű vagy legalább egy évre szóló határozott idejű munkaviszonyt létesített, és
  • aki a kérelem benyújtását megelőző két éven belül – ideértve az előző pontban meghatározott közfoglalkoztatási jogviszony időtartamát is – legalább 180 napig közfoglalkoztatási jogviszonyban állt.
  • A támogatásra az a közfoglalkoztatott is jogosult, aki legalább egy hónapja fennálló közfoglalkoztatási jogviszonnyal rendelkezik, és mezőgazdasági idénymunkában egy hónapon belül legalább 14 napig részt vesz. A mezőgazdasági idénymunka ideje alatt az elhelyezkedési juttatás napi összege 2000 forint azaz havi max 60,000ft. Az elhelyezkedési juttatás iránti kérelmet a mezőgazdasági idénymunka lejártától számított 30 napon belül kell benyújtani.

 

Az elhelyezkedési juttatás további feltétele, hogy a jogszabályi feltételek szerint létesített munkaviszonyban a munkaidő a napi hat, megváltozott munkaképességű személy esetében a napi négy órát elérje, és a munkaviszony – legalább olyan időtartamig – folyamatosan fennálljon, ameddig a közfoglalkoztatási jogviszony munkaviszony létesítése hiányában fennállt volna.

Az elhelyezkedési juttatás összege megegyezik a foglalkoztatást helyettesítő támogatásnak, a közfoglalkoztatási jogviszony megszűnését követő naptól addig az időpontig tartó időtartamra számított összegének kétszeresével, ameddig a közfoglalkoztatási jogviszony – munkaviszony létesítése hiányában – fennállt volna. Forrás: https://kozfoglalkoztatas.kormany.hu/