Így is készülhetnek az iskolák a távoktatásra szeptembertől
A vállalat tervei szerint az év második felében – a szeptemberi iskolakezdésre való tekintettel – megduplázódik a kiépítések száma, hiszen egyre nagyobb igény mutatkozik az olyan megoldásokra, amelyek lehetővé teszik a személyesről virtuális oktatásra történő gyors és rugalmas átállást.
Az elmúlt pár hónap jelentősen felgyorsította a digitális oktatásra való átállást: a pedagógusoknak az online térben kellett átadniuk a tananyagokat, amiket a diákoknak otthon, laptopon és okoseszközökön keresztül kellett feldolgozniuk. Ez több mind 100 ezer pedagógus és közel 2 millió diák napi rutinját alakította át Magyarországon – derül ki a Vodafone közleményéből.
Többek között erre a helyzetre jelentett megoldást a Vodafone Magyarország, a SEOS és a Delta Csoport okostantermi megoldása, amely a virtuális és valós tantermi felhasználást egyaránt lehetővé teszi. A fizikai Digitális Tanterem egy interaktív táblából, a tanórán résztvevő diákok által használt eszközökből (jellemzően tabletek) és a tanári laptopból áll, ezek mindegyike saját alkalmazásfelülettel rendelkezik. A tanóra során az eszközök összekapcsolódnak és kommunikálnak egymással, ezáltal biztosítva a tanár számára, hogy irányítani tudja a diákok figyelmét.
A tanár oktatási anyagokat és kérdéssorokat tud kiküldeni mind a táblára, mind a diákoknál lévő tabletekre. Azt, hogy a diákok eszközein és a táblán pontosan mi jelenjen meg, minden esetben a tanár tudja irányítani függetlenül attól, hogy a tényleges tanteremben tartózkodnak-e a diákok vagy fizikailag máshol vannak. Így a megoldásnak köszönhetően a rendszert használó iskolák nagy részének egyáltalán nem okozott fennakadást a digitális oktatásra való átállás – állítja a Vodafone.
Amennyiben újra sor kerülne egy hosszabb ideig tartó online oktatásos időszakra, a diákok a saját, családban levő eszközeiken becsatlakozhatnak a pedagógus által tartott digitális tanórába. A pedagógus itt is tudja a diákok figyelmét irányítani, miközben a feladatsorokkal folyamatosan ellenőrizheti a tanulók tudását.
Eddig 20 intézményben építették ki
A szolgáltatást eddig 20 intézményben építette ki a Vodafone Magyarország, így közel 20 ezer diák és pedagógus tapasztalta meg az online és offline oktatást egyaránt lehetővé tevő rendszer előnyeit.
Hetzl Andrea, a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium tanára elmondta: a távoktatások időszakban e rendszer használatakor a diákok ugyanúgy jelezhették óra közben, ha valami nem volt számukra világos, vagy ha kérdéseik merültek fel. Az óra menetébe gyakran épített be rövid teszteket, melyek eredménye a rendszernek köszönhetően azonnal látható mindenki számára, így minden diák aktívan részt vett az órákon – tette hozzá.
Mennyibe kerül mindez?
A Vodafone Magyarország vállalati kínálatában elérhető rendszerrel egy osztályterem teljes kiépítése okostáblával, tabletekkel és tanári laptoppal az adott intézmény igényeitől és a lehetőségektől függően 5 és 12 millió forint között mozog. Az intézményeknek azonban arra is lehetőségük van, hogy a korábban pályázati rendszerben vagy támogatások útján szerzett okostáblák, számítógépek használják, illetve bevonják a diákok saját eszközeit (pc, laptop, android és iOS rendszerű okostelefonok és tabletek) a SEOS-szal tartott órák során. Ebben az esetben csak a szoftver megvásárlására van szükség, ami jóval alacsonyabb, akár diákonként havi 600 forint költségszinten is elérhető az intézményeknek – derül ki a közleményből.
A digitális oktatásra való átállás felgyorsulása, ha lehet így mondani a járvány pozitív hatásai közé sorolható, hiszen nagyon rövid idő alatt sikerült véghezvinni egy hosszú évek óta húzódó, ugyanakkor nagyon fontos folyamatot. Bízunk benne, hogy a digitális oktatás pozitív tapasztalatait az intézmények hasznosítani fogják és szeptembertől egymást kiegészítve alkalmazzák a régi és az új eszközöket ezzel segítve a tanárok munkáját és a diákok fejlődését – mondta el Király István, a Vodafone Magyarország vállalati szolgáltatások üzletágának vezérigazgató-helyettese.