Elegük lett az orvosoknak az egészségügyi rendszerből: Fel akarnak mondani egyre többen!

„A háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket, helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását, a kórházi orvosok az önkéntes többletmunkájuk felmondását helyezzék letétbe,” ezt szavazta meg a Magyar Orvosi Kamara rendkívüli Országos Küldöttközgyűlése szombaton. A MOK szerint

nem járható út az egészségügyi rendszer hibáinak állandó foltozgatása, adatok bizonyítják, hogy sokkal kevesebb pénzből és rosszabbul működik a hazai egészségügy, mint az uniós vagy akár a regionális országoké.




“A magyar orvosok és szakdolgozók évtizedek óta vállalnak szabadidejük terhére önkéntes ügyeleteket és műszakokat, hogy a betegek valahogy ellátáshoz jussanak. A hivatástudatunk azonban önmagában nem tudja az állam helyett a jó minőségű gyógyítás feltételeit megteremteni,” jelentette ki Kincses Gyula, a kamara elnöke. A MOK ezért olyan újratervezett egészségügyi rendszert javasol, ahol a vagyoni helyzettől függetlenül minden beteg megfelelő ellátásban részesül, és az állam a dolgozókat megtartó pályaképet biztosít.


A kamara azt követeli, hogy a Kormány, a Magyar Tudományos Akadémia, a szakmai kamarák, a parlamenti pártok delegáltjai és a betegszervezetek által közösen kerüljön kidolgozásra egy hosszú távú egészségügyi átalakítási tervezet.

A követeléseik nyomatékosításaként a MOK ülésén úgy határoztak, hogy

nem viszik tovább a rossz egészségügyi rendszert a hátukon: a tagság eredményes tárgyalás hiányában a kórházak ügyeleteit biztosító önkéntes többletmunka felfüggesztése, az új háziorvosi ügyeleti szerződések aláírásának megtagadása és feladatellátási szerződéseik felmondása mellett dönt.

error: Content is protected !!