Csok, Babaváró, Ingyen hitelek, Lakáshitel 2023 – Rengeteg pénzt kapnak a családok, sokan nem is tudják!

Csok, Babaváró, Ingyen hitelek, Lakáshitel 2023

Csok, Babaváró, Ingyen hitelek, Lakáshitel 2023 –  Viszonylag sok korábbi elem továbbra is elérhető a hazai családtámogatásokból. A magas kamatok mellett egy kedvezményes, vagy akár később törlesztés nélkül nullázható hitel még nagyobb előnynek tűnik. Ugyanakkor a magas infláció miatt a programok kicsit súlytalanabbá is váltak, és ha nem teljesítünk egy korábban már bevállalt feltételt, akkor a büntetőkamat is magasabb. A cikk végén hasznos tippeket adunk a kedvezmények maximális kihasználására és a minimumprojektekhez is.



Tavaly év végén őrült roham indult a Babaváró hitelekért, mert sokáig nem lehetett tudni, hogy 2023-ban elérhető lesz-e még a nagyon kedvező családtámogatási csomag. Volt olyan ügyfél, aki a házassághoz kötött csomag miatt egyenesen a házasságkötő teremből rohant a bankba (vélhetően a házasság időzítésében is szerepe volt a finanszírozási lehetőségnek).

Sok bank az év utolsó napjaiban már kénytelen volt felfüggeszteni a kérelmek befogadását, mert a banknak 10 napja van, és nagyjából annyira szüksége is volt az igények feldolgozására. Aztán, mint arról a Telex is beszámolt, végül mégis maradtak a legkedvezőbb elemek. Cikkünkben most bemutatjuk, hogyan néz ki a családtámogatási térkép 2023-ban.

Ami velünk maradt




Kezdjük a jó hírekkel! Végül 2023-ban is megmaradt

  • a Babaváró hitel és a falusi csok (családi otthonteremtési kedvezmény). Továbbra is számíthatunk a csokhoz kapcsolódó illetékmentességre, a csok esetén visszaigényelhetjük az 5 százalékos lakásáfát, a 27 százalékos áfát pedig 5 millió forintig csok nélkül is.
  • Maradt a többgyermekes családok lakáshitel-elengedése és a Diákhitel-elengedés is. Utóbbi még ki is bővült a 30 éves korukig gyermeket vállaló diákhiteles anyákkal.
  • Továbbra is felvehető a csok és falusi csok támogatások mellé a csok hitel kettő vagy három gyermek esetén.
  • Nem támogatás, de könnyebbség, hogy a 25 év alattiak szja-mentességét kiterjesztették a 30 éves koruk előtt gyermeket vállaló édesanyákra is – ezt Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs minisztérium családokért felelős államtitkára jelentette be szintén az év végén.



A feltételek is ugyanazok

Ráadásul a támogatások és támogatott hitelek feltételei sem szigorodtak. A Babaváró hitelnél például korábban olyan rémhírek keringtek, hogy talán lakáscélhoz fogják kötni a hitelfelvételt, de végül nem így történt. A Babavárót tehát továbbra is szabad felhasználásra igényelhetik, azaz bármire elkölthetik azok a párok, akik új gyermeket vállalnak.

Emlékeztetőül: a Babaváró hitel egy állami támogatással egybekötött kamattámogatott kölcsön, amelyet

  • kamatmentesen kezd törleszteni az igénylő házaspár.
  • A kölcsön kamatmentes marad, ha a futamidő első 5 évében gyermekük születik.
  • Ha további gyermeket vállalnak, akkor a fennálló hiteltartozásuk 30 százalékát elengedi az állam.
  • Ha pedig egy harmadik taggal is bővül a család, akkor 100 százalékát elengedi az állam. Ez a támogatás rész.

A hitelhez legalább 3 év folyamatos munkaviszony (TB-jogviszony) kell, és már a várandósság betöltött 12. hetétől igényelhető, tehát a kamatmentességgel akár „biztosra” is lehet menni.



A falusi csok feltételeiben sincs semmi változás, és a Babaváróhoz hasonlóan ez is elérhető 2024 végéig. Talán csak annyi módosult, hogy az eddigi 2678 preferált kistelepülés helyett 2630 faluban igényelhető a támogatás, emögött oda-vissza van egy kis mozgás, némelyik település új, néhány pedig lekerült a listáról. Akit részleteiben is érdekelnek a települések, az a Bankmonitor cikkében megtalálja őket.

További élő lehetőségek

A normál csok támogatáshoz egyébként sem volt határidő, így ez is fut tovább, immáron 2016 óta. A támogatást új lakás vásárlásához vagy építéséhez, tetőtér-beépítéshez, emelet-ráépítéshez, illetve használt lakás vásárlásához igényelhetik a gyermeket nevelő vagy vállaló szülők. A támogatás összege attól függ, hogy hány gyerek van, és mire használnák a támogatást, így 600 ezer forinttól 10 millió forintig terjedhet.

A falusi csok a normál csok preferált kistelepüléseken elérhető változata. A lényege, hogy az új lakás vásárlásához és építéséhez elérhető emelt csok-összegek igényelhetők, ha preferált kistelepülésen veszünk és/vagy korszerűsítünk, bővítünk házat.



A kapott támogatási összegnek csak a felét használhatjuk a vásárlásra, a másik felét mindenképpen korszerűsítésre, bővítésre kell költeni. Ha meglévő lakást korszerűsítünk, akkor csak az összeg felét igényelhetjük. Tanyákra, birtokközpontokra is elérhető a támogatás, és nagy előnye, hogy az épületnek nem kell lakhatónak lennie a vásárláskor, csak a korszerűsítési, bővítési munkálatok végeztével.

Ami tehát maradt, az ugyanúgy maradt, vagy – a Diákhitel esetében – még egy kicsit bővült is.

Azért nem minden élte túl az év végét

Van azonban két meghatározó támogatás, amelyek határideje szintén 2022. év vége volt, és amelyeket nem hosszabbított meg a kormány. Az egyik ilyen az igen népszerű és régen várt Otthonfelújítási támogatás.

Ennek keretében 3 millió forintot kaphattak a gyermeket nevelő szülők a meglévő lakásuk felújítására, és az igénylési feltételek sem voltak túl szigorúak. A támogatáshoz 6 millió forint kedvezményes hitel is elérhető volt, így ez a program is erősen fújta az építőipari lufit, ugyanakkor sokan lobbiztak érte. Az volt a lobbi célja, hogy maradjon meg, csak a cél energiahatékonysági korszerűsítés legyen, mert az a nagy negatív külkereskedelmi egyenleg idején az országnak is hasznos lenne.



Csok, Babaváró, Ingyen hitelek, Lakáshitel 2023-ban:

Két esetben azért még mindig beadható az igénylés 2023. március 31-ig, de ez már nem érint sokakat.

  • Az egyik azokat a párokat segíti, akik a vállalkozási szerződés megkötése vagy az első számla kibocsátása után elveszítették a magzatukat vagy gyermeküket.
  • A másik pedig azokat a napelemet, napkollektort telepítő igénylőket érinti, akik 2022 júliusában már megkötötték a szerződést és a hálózathoz való csatlakozási kérelmüket 2022. szeptember 30-ig.

Szintén nem igényelhető ettől az évtől a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye sem. Ezzel azok a családok járhattak jól, akik 3 vagy több gyermeket nevelnek. Ők 7 személyes autó vásárlásához kaphattak legfeljebb 2,5 millió forint támogatást.

Itt annyi könnyítés van a kifutás alatt, hogy az autó vásárlására nem fél évük van a családoknak, mint eddig, hanem egy teljes év a rendelkezésükre áll, de csak azoknak, akik már korábban igényelték a támogatást.

Nem mind arany, ami fénylik

A megmaradó támogatások igénylési feltételei mellett az összegük is változatlan maradt, vagyis nem mind arany, ami fénylik, de legalábbis már nem fénylik olyan nagyon – világít rá Gergely Péter, a Biztosdöntés.hu hitelszakértője.



Így Babaváró hitelként 10 millió forintot kaphatunk, a csok legmagasabb összege szintén 10 millió forint. A csok hitel összege 2 gyermek esetén 10 millió forint, 3 vagy több gyermeknél pedig 15 millió forint lehet, ezek a maximum számok. A jelzáloghitel-elengedés lehetséges összege 1 vagy 4 millió forint, ha a lakáshitel felvétele után gyermekek születnek.

Ezek változatlan értékek, de közben megfordult körülöttünk a világ, az infláció 22 százalék felett van, a jegybanki alapkamat 13 százalék, a lakáshitelek kamatai pedig 9 százalék körül kezdődnek.

Egy 50 négyzetméteres lakást viszont 40-50 millió forint alatt nehezen kapunk meg Budapesten, vagyis ugyanaz a támogatás arányaiban már kisebbrészt segít egy családi elrajtolást.

Régen ez gálánsabb volt

Amikor ezeket a támogatási összegeket kitalálták, a támogatás még nagyobb részt képviselt a lakás vételárában, azaz eleve nagyobb segítséget jelentett. 2016-ban egy lakás négyzetméterára a fővárosban 4-600 ezer forint körül mozgott, 25 millió forint körül tehát simán hozzájuthattunk egy ingatlanhoz.

Ma 1 millió forint körüli négyzetméterárakkal kell számolnunk, még annak ellenére is, hogy az elmúlt évben megállt az árak rakétaszerű emelkedése, behúzta a féket az ingatlanpiac.



Most már egy 10 millió forintos támogatás mellett is legalább háromszor ennyit össze kell még szednünk egy lakáshoz. A támogatások így lényegében elinflálódnak – mondja Gergely Péter.

Egy 10 millió forintos támogatás ma annyit ér, mint amennyit a csok 2016-os bevezetésekor 3-4 millió forint ért.

Ezzel a támogatások valójában reálértéken számítva folyamatosan csökkennek.

Novák Katalin korábbi családokért felelős tárca nélküli miniszter az otthonteremtési program és a családvédelmi akcióterv újabb részleteiről tartott sajtótájékoztatóján 2020. október 19-én – Fotó: Bruzák Noémi / MTVI
Novák Katalin korábbi családokért felelős tárca nélküli miniszter az otthonteremtési program és a családvédelmi akcióterv újabb részleteiről tartott sajtótájékoztatóján 2020. október 19-én – Fotó: Bruzák Noémi / MTVI



A feltételekre is figyeljünk!

Csok, Babaváró, Ingyen hitelek, Lakáshitel 2023

Igénylési feltétel akad szép számmal, tehát egyáltalán nem olyan könnyű ezekhez a támogatásokhoz és támogatott hitelekhez hozzájutni, és nem is elérhetők mindenki számára. Még azoknak sem, akik gyermeket nevelnek vagy terveznek.

Amiért ennek ellenére mégis népszerű tud maradni minden ilyen program, az az emelkedő környezetben egyre attraktívabb alacsony kamat. Ha egy család 2 gyermek mellé igényel csokot egy 40 millió forintos lakás megvásárlásához, akkor nem biztos, hogy 2,6 millió forint ingyen pénzért vállalnák a macerát. A csok mellé viszont kaphatnak 10 millió forint csok hitelt, aminek a kamata csak 3 százalék.

Ez továbbra is versenyelőny. A hitelkamatok jelentősen emelkedtek 2016 óta, de főleg az utóbbi 1 évben.

A csok bevezetésekor a lakáshiteleket 3-5 százalékos kamat mellett kínálták a bankok. Ekkor a csok-hitel 3 százalékos kamata a tartomány alját súrolta. Ma viszont abszolút verhetetlen.

Jelenleg 9 százalékos kamat alatt alig találunk lakáshitelt, inkább 9-12 százalékra kell számítanunk. Így hiába kell kiegészíteni a csok-hitelt piaci hitellel, egyáltalán nem baj, ha a teljes felvett hitel fele vagy harmada alacsonyabb kamaton ketyeg.

Még mindig érdemes

Ahol valamit ingyen adnak, oda nagy zsákkal kell menni – tartja a mondás. A kedvezményes hitel nem keverendő össze a vissza nem térítendő ajándékforrással, de aki teheti, annak még mindig érdemes kihasználni az állami támogatások adta lehetőséget, de egy dologra azért érdemes figyelni.

A támogatások feltételeit a futamidő alatt végig teljesíteni kell, és aki nem teszi, annak büntetőkamatokkal együtt kell visszafizetnie a kapott pénzt. A büntetőkamat pedig nem maradt meg a 2016-os szinten.

A büntetőkamatok ugyanis más kamatok vagy hozamok függvényében változnak. Viszonylag új, 2022-es változás, hogy a csok büntetőkamatát 5 százalékban maximálták. Ez fontos engedmény volt, mert előtte a jegybanki alapkamathoz volt kötve, és lassan kockázatosabb volt felvenni, mint amennyit nyerni lehetett vele.

A Babaváró hitel kamata viszont most is meghatározott állampapírok hozamához kötött, emiatt jobb nem elveszíteni a támogatásra való jogosultságot. Bár most itt is van egy kis pozitív változás, a Babaváró referenciakamata ugyanis valamelyest csökkent januárban, bár még így is komoly büntetéssel kell számolni. Az sem túl jó tehát, ha vissza kell fizetni a hitelt, de az sem, ha ezen a magasabb kamaton kell tovább fizetni.

De akar itt még valaki hitelt felvenni?

Van emellett egy másik nagy kérdés: aki tehette, nem indult már el ezekkel a programokkal? Van, aki mer egyáltalán lépni a recessziót ígérő környezetben? Nem az van, hogy mindenki behúzza fülét-farkát és kivár? Vagyis akar itt még valaki hitelt felvenni?

Ahogy várható volt, a kamatok növekedésével valóban csökkent a lakosság hitelfelvételi kedve is. Az MNB adatai alapján

2022 novemberében például 49,5 milliárd forint értékben vettek fel a háztartások lakáshitelt, ami az előző hónaphoz képest 10,1 százalékos csökkenést jelent, de az előző év azonos időszakával összehasonlítva viszont már 55,8 százalékos a visszaesés. Csak összehasonlításként, a 2022. májusi lakáshitel-kihelyezések értéke 153,9 milliárd forint volt, innen indult lejtmenetbe a hitelek piaca.

Ezzel együtt a Babaváró hitelt és csok hitelt is kevesebben igényeltek. A hitelekre az is jellemző, hogy bár a hitelszerződések száma nem csökken olyan drámai mértékben, az értékük viszont igen. Ez érdekes, hiszen az árak közben csak nőnek. A magyarázat az lehet, hogy az emberek kisebb összegű hiteleket vesznek fel, a hiányzó részt pedig próbálják inkább a saját megtakarításaikból vagy családi segítséggel pótolni.

A jövedelem is korlát

És itt bejön még egy nagyon fontos szempont. A magasabb kamatok miatt nem fér bele akkora hitelösszeg a háztartások jövedelmébe, illetve egyébként is óvatosabbak most az emberek.

Az óvatosság nem meglepő és nem is rossz döntés. Az infláció növekedésével ugyanis az is probléma, hogy – az egyébként is magasabb – törlesztőrészleteket folyamatosan csökkenő reálértékű bérekből kell kifizetni.

Azaz hiába fix egy lakáshitel kamata, attól a megélhetésre még több pénzt kell költeni, és így a család szabad költségvetésében egyre nagyobb részt foglal el a törlesztés.

A megtakarításokat vizsgálva az látszik, hogy a háztartások az utóbbi időben komoly összegeket szabadítottak fel a megélhetésük szinten tartása érdekében.

Ennek is van egy megdöbbentő adata: február óta a lakosság több mint 1100 milliárd forintot vett ki a forintszámláiról, és ennek csak egy kisebb része került át más eszközbe, a többit felélik az emberek. Bár a mostani hitelezési visszaesés nem olyan, mint amivel a 2008-as válság után szembesültünk, ez is produkál néhány furcsaságot.



Ilyen például az, hogy bár a hosszabb kamatperiódusú vagy végig fixált kamatozású hitelek mindig is drágábbak voltak, most gyakran ezek kamata a legalacsonyabb. (Ez azt jelenti, hogy mindenki a kamatok csökkenésére számít). Hosszabb távon tehát a bank is alacsonyabb forrásköltséggel nyújt hitelt, ezek most a bank számára is biztonságosabb kölcsönök.

Erre a bankok is reagálnak, az OTP Bank például 2023. január 1-től nem folyósít fogyasztóbarát lakáshitelt.

A Babaváró hitelnél viszont komoly verseny van a bankok között, többen akár százezres jóváírást is ígérnek annak, aki velük köti meg rá a szerződést.

Gergely Péter úgy véli, a kamatemelkedés még nem érte el a csúcsát, mint ahogy a hitelkihelyezések sem a mélypontjukat. Ez még pár hónappal biztosan odébb van. Érdemes tehát alaposan átgondolni a helyzetünket, mielőtt hitelt vennénk fel.

Hogyan keverjük ki a legjobb mixet?

Kezdjük az elérhető támogatásokkal! Ha jogosultak vagyunk valamelyikre, akkor ne hagyjuk ki, mert ezekkel olcsóbbá tehetjük a hitelünket.

Nézzük előbb a legjobb esetet! Tegyük fel, hogy három gyermeket vállalnánk és egy új építésű lakásba költöznénk, ami 50 millió forintba kerül, az illeték pedig további 2 millió forint. A lakás tehát 52 millió forintunkba fájna.



Erre 10 millió forint csok támogatást kaphatunk, mellé pedig igényelhetünk 15 millió forint csok hitelt. Ha még nincsenek meg a gyerekek, ezzel élni tudunk, mert ez egy megelőlegező CSOK. Felvehetjük még a Babaváró hitelt is, ez még 10 millió forint. Ha a gyermekek jó ütemben születnek, a teljes Babaváró lehet támogatás is.

Ehhez az kell, hogy már várandósan vegyük fel a hitelt, így három évig el sem kell kezdenünk törleszteni. Ha ezen a három éven belül megszületik a második baba, akkor már 30 százalékkal kevesebb lesz a hitelünk, ha pedig újabb három éven belül a harmadik is, akkor nem kell visszafizetnünk semmit.

Jelzáloghitel-elengedés címén a második és harmadik gyermek születésével összesen 5 millió forint támogatást kaphatunk, bár ezt majd csak később kaphatjuk meg, így a lakásvásárlásnál nem számolunk vele, de a hitelterheinket a későbbiekben csökkenteni fogja.

És a bónuszok

A csokhoz új lakás vásárlása vagy építése esetén kapcsolódó áfamentességgel 2 millió forintot, az illetékmentességgel szintén 2 millió forintot nyerhetünk.



  • Új lakás vételára + illeték 52 millió forint
  • CSOK támogatás 3 gyermekre 10 millió forint
  • CSOK hitel 15 millió forint
  • Illetékmentesség 2 millió forint
  • Áfa-visszaigénylés 2 millió forint
  • Babaváró hitel 10 millió forint
  • Összes támogatás és támogatott hitel 39 millió forint
  • Piaci hitel 13 millió forint

Támogatásokból és kamattámogatott hitelekből tehát 3, még ezután születendő gyermeknél új lakás vásárlására összejöhet összesen 39 millió forintunk. Ebből csak a csok hitel 15 millió forintját kell törlesztenünk 3 százalékos kamattal. Ennek a havi törlesztőrészlete 25 éves futamidő mellett 71 ezer forint körül lenne.

Emellé még 13 millió forint piaci hitelre lesz szükségünk. Erre az összegre 25 éves futamidővel és 400 ezer forint igazolt jövedelemmel a legolcsóbb hitelt 9 százalékos THM mellett nagyjából 105 ezer forintos havi törlesztőrészlettel kapnánk meg.

A teljes hiteltörlesztőnk tehát 176 ezer forint körül lesz. (Általában nem érdemes 15-20 évnél hosszabbra nyújtanunk egy lakáshitel futamidejét, de látva a mai inflációt és ezzel szemben a csok hitel nagyon kedvezményes 3 százalékos kamatát, érdemes lehet a maximális 25 éves futamidőt kihasználni).

Piaci hitelből

Ha a lakást teljes egészében piaci hitellel szeretnénk megvásárolni, akkor egy, mondjuk 40 millió forintos hitellel bele sem férnénk a 400 ezres jövedelembe. Ez az úgynevezett JTM korlát miatt van így, ami megmutatja, hogy a havi jövedelmünknek legfeljebb mekkora részét költhetjük törlesztőrészletekre.



500 ezer forintos havi jövedelem alatt fix kamatozású hitelnek a felét, felette 60 százalékát költhetjük hiteltörlesztésre. Ezért különösen fontos, hogy a lakásvásárlás költségeit részben támogatásokból és alacsony kamatú támogatott hitelekből tudjuk fedezni.

Persze ez egy amolyan ideális eset volt, könnyen lehet, hogy nem tudjuk ennyire kimaxolni a támogatásokat. Például nem új lakásra pályázunk, nem vállalunk 3 gyermeket, vagy nem mind a Babaváró szerződés megkötése után születik.

A minimumprojekt

E körben a „legrosszabb” esetben, tehát ha csak egy gyermekünk születik, és használt lakást veszünk, akkor csok-támogatás formájában 600 ezer forintot kaphatunk. Az illetéket ekkor sem kell kifizetni, ez 2 millió forint. Csok-hitel nem elérhető, a Babaváró 10 millió forintját viszont kamatmentesen ugyan, de vissza kell törlesztenünk.



Jó hír viszont, hogy a Babaváró akár teljes mértékben önerőnek is számíthat, így magasabb összegű piaci hitelt kaphatunk. Ha viszont a Babavárón felül még 10 millió forint önerőt összeszedünk, akkor sem fér bele egy 28 vagy 30 millió forintos hitel törlesztőrészlete 400 ezer forintos jövedelembe. Ehhez legalább 500 ezer forintot kell tudnunk igazolni.

A legjobban tehát 2 vagy 3 gyermeknél tudjuk kihasználni az állami támogatások adta lehetőséget, ott, ahol már a csok-hitel is elérhető.

A hitelfelvétel legfontosabb eleme tehát a csok és a csok-hitel lehet. Így sokkal olcsóbban hozhatjuk ki a hitelfelvételt, és nagyobb esélyünk van arra, hogy megvásároljuk azt a lakást, amire szükségünk van.

error: Content is protected !!