Bejelentették: Januártól ki kell vezetni a benzinzárstopot! Ennyi lesz az üzemanyagok ára!

Fenntarthatatlan az üzemanyagok árstopja, ezért januártól kezdve biztosan megszünteti a kormányzat – ezt mondta egy interjúban Holoda Attila, volt energetikáért felelős helyettes államtitkár.




A Mol két hete jelentette be, hogy ellátási nehézségek miatt nem tudnak üzemanyagot szállítani azoknak a kisbenzinkutaknak, amelyekkel szemben nincs szerződéses kiszolgálási kötelezettségük. A helyzet azóta még rosszabb lett, ugyanis kiderült, hogy a hazai kőolajfeldolgozásban megkerülhetetlen jelentőségű Dunai Finomító újraindítása is késik.

Holoda Attila mindezzel kapcsolatban most azt mondta: szerinte biztos, hogy januártól kivezetik az árstopot, és ezt jelzi az is, hogy a Mol is többször jelezte: csak az ársapka kivezetése segítene az ellátási problémákon. „Fontos tudni ehhez, hogy jelenleg a Mol egyedül kénytelen ellátni a benzinkutakat, holott a hatósági árak bevezetése előtt csupán a 70 százalékukat szolgálta ki” – mondta a szakértő, hozzátéve:


Nem csupán a Mol számára ellátandó kutak száma növekedett, de a nyomott árak miatt az ország üzemanyag-fogyasztásának mennyisége is több mint 20 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest.

„Ez a változás azért történt, mert a Molon kívül jelenleg nincsenek olyan nagykereskedők, akik külföldről hoznak be üzemanyagot, hiszen a hatósági ár miatt jobban megéri nekik a környező országokban értékesíteni, míg itthon a 480 forintos árral veszteséget termelnének. Ugyanakkor a finomítók karbantartásával kapcsolatos problémák miatt a Mol sem tud teljes kapacitással besegíteni a korábban más nagykereskedőkkel szerződött benzinkutak ellátásába” – vázolta a helyzetet Holoda Attila

„Hiába olcsó valami, ha nem lehet kapni”

Az energetikai szakértő azt is hozzátette, hogy mindennek fényében ha a kormány nem vezeti ki az árstopot januártól, akkor komoly zavarok lehetnek az ellátásban.



A szakértő végül arra is kitért, hogy ha az árstop bármilyen formában is fennmarad januártól, akkor annak véleménye szerint „ célzottan, például szociális alapon kellene működnie, de semmiképpen sem a kiskereskedelmi áron keresztül. Tehát nem közvetlenül a kiskereskedelmi árakat kellene lenyomni, hanem kompenzációt kellene biztosítani, célzottan. Van erre rengeteg módszer, a magyar kormány azonban eddig kizárólag a kiskereskedelmi árak korlátozásában gondolkodott az ársapkával, mára pedig látszik, hogy ez nem működik” – mondta.



Holoda Attila végül – arra a kérdésre, hogy mekkora elégedetlenséget szülhet az árstop kivezetése – azt mondta:  „Szerintem ma már sokan úgy vannak ezzel, hogy az ellátás fontosabb, mint az ár. Azaz, hiába olcsó valami, ha nem lehet kapni. Sokan már azon az állásponton vannak, inkább fizetnének piaci árat, autóznának kevesebbet, csak legyen elérhető számukra a közlekedés lehetősége”.

Eddig a kormány ezt nem tette meg, mert gondolták, hogy így még mindig több a politikai haszon. Ez a politikai haszon azonban mára a visszájára fordult, ma már sokkal inkább a »bosszankodás« időszakában vagyunk.– mondta a szakértő az árstop kivezetéséről beszélve.




error: Content is protected !!