Bejelentették: Ismét emelik a politikusok fizetését! Orbán Viktor ennyit visz haza, kiderült:

2023-ban legalább 230 ezer forintos fizetésemelésre számíthatnak a parlamenti képviselők, ám Orbán Viktornak, Kövér Lászlónak és Novák Katalinnak nem kell beérni ennyivel. A miniszterelnök fizetése márciustól bruttó 860 ezer forinttal, a házelnöké bruttó 600 ezer forinttal növekedhet, míg a köztársasági elnök bruttó 4,6 milliót kereshet majd.

Évekkel ezelőtt elfogadták a törvénymódosítást, amely kimondja, hogy a parlamenti képviselők alapfizetését az előző évi átlagbér háromszorosában kell meghatározni. Ennek megfelelően nem kell minden évben új jogszabályt elfogadni, a juttatások automatikusan nőnek vagy csökkennek az előző év alakulásai szerint.




A legfrissebb, szeptemberi bérekre vonatkozó számok azt mutatják, hogy akkor a bruttó átlagkereset 17,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Hasonló növekedést várnak a szakértők is: a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése úgy számol, hogy az idei teljes évben 17,7 százalékkal nőnek majd a fizetések, bruttó 438 800 forintról nagyjából bruttó 516 467 forintra – írja az RTL.

Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy az idei 1 millió 316 ezer forintos képviselői alapbér 2023 márciusától körülbelül bruttó 1 millió 549 ezer forintra nő. Ez legalább 230 ezer forintos fizetésemelést jelent, de többségük nem csak ezzel az összeggel számolhat, hiszen ebben még nincs benne a bizottsági tagoknak, valamint egyéb tisztségeket betöltőknek járó egyéb juttatások.




Ha valaki egy parlamenti bizottság tagja, akkor az alapbér 1,2-szeresét viheti haza, azaz márciustól (több mint 270 ezer forintos növekedés után) nagyjából 1 millió 860 ezer forintot. A két bizottsági helyet is betöltő képviselők bére több mint 300 ezer forinttal nőhet, és csaknem 2 millió 170 ezer forint lehet havonta.

Mennyivel nő Orbán Viktor fizetése?

Orbán Viktornak nemcsak a képviselői alapbér jár, hanem – a nyári fizetésemelése óta – a házelnöki tiszteletdíjjal megegyező összeg is: ez utóbbi az alapjuttatás 2,7-szerese. Ez azt jelenti, hogy – 17,7 százalékos átlagbér-emelkedéssel számolva – márciustól a miniszterelnök fizetése a mostani 4 millió 870 ezer forintról bruttó 5 millió 727 ezer forintra nőhet, ami bruttó 857 ezer forintos fizetésemelésnek felelne meg.




Az átlagnyugdíjhoz képest több mint harmincszoros az emelkedés, míg a minimálbérhez képest több mint huszonötszörös – jegyzi meg a lap.

A házelnöknek és a köztársasági elnöknek is megdagad a pénztárcája

A 17,7 százalékos átlagbér-emelkedéssel számolva Kövér László tiszteletdíja csaknem 4,2 millió forintra nőne a mostani 3,5 millió forintról, azaz esetében több mint 600 ezer forinttal lenne magasabb a bruttó bér.




A házelnök tiszteletdíjához rögzítettek Novák Katalin köztársasági elnök bérét is, aki Kövér László fizetésének 1,1 szeresét, azaz nagyjából bruttó 4,6 millió forintot vihet majd haza. Ez 700 ezer forinttal magasabb összeg a jelenlegihez képest.

error: Content is protected !!