Így járnak a szegények!!!

Az Orbán-kormány elrontja a szegények kedvét, a tehetősebb családok gyermekei többet érnek >>>

Százezernél is több család igényelte már a csokot a családügyi államtitkár április végén tett bejelentése szerint. A néhány hónapos követési távolsággal tett győzelmi jelentések legújabbikában Novák Katalin arról adott hírt, hogy a családok otthonteremtési kedvezménye révén – négytagú családokkal számolva – 420 ezren vannak már e támogatási forma kedvezményezettjei. Két felnőttel és két gyerekkel számolva tehát valamivel több mint kétszázezer gyermeket hozott eddig a csok kedvezőbb helyzetbe.

A maximális összeg esetén most már 10+15 millió forintos támogatást nyújtó csok finanszírozására 2016-os indulása óta a költségvetés 300 milliárd forintot fordított. A születésszám növekedésének serkentésére utalva az államtitkár mindehhez hozzátette, hogy a csok felvételekor a házaspárok eddig 50 ezer gyermek megszületését vállalták. Az kibogozhatatlan, hogy kifejezetten a csok miatt születik-e több gyerek, vagy az amúgy is „tervezett” gyerekek élete fordul szerencsésebbre a támogatásnak köszönhetően. Mivel a hétpontos családvédelmi akcióterv, benne a csok teljes összegének kiterjesztésével a használt lakásokra, a gyerekszületés esetén járó hitelelengedéssel és a babaváró támogatással idén nyáron indul majd, ezt követően további szárnyalás várható a kiadásokban.

Mindeközben a Bajnai-kormány által a gazdasági válság miatt eredetileg két évre befagyasztott családi pótlék összege továbbra sem emelkedik. Ez a támogatás nem kétszázezer, hanem 1,7 millió gyerek után jár. Itt az állam nem dobálózik milliókkal. Egy gyermek után havonta 12 200, két gyerek esetén gyerekenként 13 300 forint jár. Ha egyetlen szülő neveli a gyereket vagy gyerekeket, akkor az összeg kicsivel magasabb. A családi pótlék csúcsösszege havi 25 900 forint, abban az esetben, ha a gyermek súlyosan fogyatékos vagy tartósan beteg, a szülő pedig egyedülálló. A szintén alanyi jogon járó gyes összege sem változott tíz éve, havi 28 500 forint maradt, amiből nyugdíjjárulékot vonnak le. Eközben a kormány kreatív ötletekkel tette rugalmasabbá és vonzóbbá a munkaviszonyhoz kötött gyedet, amelynek maximális havi összege 200 ezer forint fölé emelkedett.

Elsősorban a családi pótlék és a gyes stagnálása az oka annak, hogy az Eurostat statisztikája szerint Magyarországon 2010 és 2014 között a nemzeti össztermék 2,9 százalékáról 2,4-re csökkent a családokra fordított támogatások aránya. A magyar kormány szerint viszont egyre csak növekszik a családtámogatás, mert ebbe bele kell számolni a gyerekek után járó adókedvezményeket is. A gyerekvállaláshoz kötött személyijövedelemadó-kedvezmény az első Orbán-kormánynak is emblematikus intézkedése volt. Már 1999-ben azzal a módszerrel vezették be, ahogyan 2011-ben visszahozták, vagyis hogy nincs igénybevételi plafon, a legmagasabb jövedelmek mellett is igénybe vehető a kedvezmény. A teljes összeget pedig csak azokban a családokban lehet elszámolni, ahol van akkora befizetendő jövedelemadó, amiből levonható a kedvezmény. Alacsonyabb kereset mellett jár ugyan a kedvezmény, de csak kisebb összeget lehet elszámolni, ellentétben például a brit módszerrel, amelyben az alacsony jövedelműek adókedvezményét kiegészítik, tudván, nekik van rá a legnagyobb szükségük. A kormány egyetlen engedménye az alacsonyabb jövedelműeknek az volt, hogy 2014-től nemcsak az szja-ból, hanem a befizetett járulékokból is leírható a gyerekek utáni adókedvezmény, így attól kezdve valóban többen és nagyobb kedvezményhez juthatnak hozzá a kisebb keresetűek közül, mint korábban.

Az adókedvezmény a hazai családtámogatás dinamikusan fejlődő ágazata. A 2018-ban megjelent Demográfiai portréban a KSH kutatója, Makay Zsuzsanna arról írt, hogy a családi adókedvezményt immár 1,1 millió szülő veszi igénybe. A családhoz és gyerekekhez kötődő adórendszeren keresztül juttatott támogatások összege 2010 óta megtízszereződött. Ha nemcsak az szja-kedvezményt, hanem a munkahelyvédelmi akcióterv gyesről visszatérőket segítő intézkedéseit, valamint az első házasok adókedvezményét és az illetékmentes öröklést is idevesszük, akkor 2018-ban a családhoz kötődő adókedvezmények összege meghaladta a 350 milliárd forintot. Az 1,7 millió gyereket elérő családi pótlékkal kapcsolatos éves ráfordítás most 315 milliárd forint körül van. 2010-ben még majdnem 360 milliárd volt a családi pótlék állami finanszírozása, de azóta kevesebb a gyerek, valamint több család ment külföldre, és kevesebben tanulnak a tankötelezettségi kor lejjebb szállítása következtében.

A családtámogatásról Szikra Dorottya szociálpolitikus a Magyar Tudomány című folyóiratban azt is kimutatta, hogy egy háromgyermekes, munka nélküli család által igénybe vehető ellátások összege semmit sem növekedett 2009 és 2017 között. Az igénybe vehető támogatás nem éri el a havi nyolcvanezer forintot, ha csak a családi pótlékot, a gyest, a gyedet és a családi adókedvezményt vesszük figyelembe. A minimálbéres családoknál a gyed és az adókedvezmény emelkedése miatt közel kétszeres a támogatásnövekedés ugyanebben az időszakban. Átlagbért kereső szülők által fenntartott családnál az emelkedés kétszeres, az igénybe vehető támogatás összege jóval háromszázezer forint feletti a 2010-es évek végén. A kutató a számítással azt kívánta illusztrálni, hogy miközben a kormányzati kommunikáció középpontjában a gyerekszám növelése áll, valójában az azonos számú gyermeket vállaló családok közül a kormány következetesen azokat támogatja nagyobb mértékben, amelyekben a szülőknek magasabb a keresete. A kormány a több pénzhez adja a több pénzt, míg a kevesebb pénzt keresőknek kisebb támogatás jut a gyermekeik után.

Ezt a különbséget messze nem kompenzálja, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény nevű segéllyel összekötött természetbeni ellátások – például ingyenes tankönyv, étkezési hozzájárulás – összege emelkedett valamennyit az utóbbi években.

Az OECD statisztikái szintén azt mutatják, hogy – a szolgáltatásokra fordított ráfordítás kismértékű emelkedése mellett – 2010 után az adókedvezményen keresztül történő családtámogatás robbanásszerű növekedése zajlott le. A „hagyományos” készpénzes ellátások meg csendben elkopnak. A kormány által büszkén hivatkozott bőkezű hazai családpolitikát elsősorban a tehetősebbnek járó juttatások emelik előkelő helyre a nemzetközi összevetésekben.

Az adórendszer azért is fontos szerepet játszik, mert a 2011-től bevezetett egykulcsos adórendszer drámai mértékben átalakította a jövedelmi viszonyokat. Nemcsak a felső adókulcsot, hanem az adójóváírást is kivezették, így az alacsonyabb jövedelműek súlyos adóemeléssel szembesültek. A magasabb jövedelmek adóterhe viszont csökkent. Ehhez jött a szintén a magasabb jövedelműek számára kedvezőbb családi adókedvezmény. Tóth G. Csaba és Virovácz Péter egy korábbi tanulmányukban bemutatták, hogy a családi adókedvezmény révén végrehajtott adókiengedés csaknem 60 százaléka a társadalom felső 20 százalékánál landolt. Az alsó négy jövedelmi tizedben – tehát jövedelmi szempontból a társadalom alsó 40 százalékában – az adórendszer átalakítása akkor sem volt egyértelműen kedvező, ha voltak a családban gyerekek, akik után adókedvezményt lehetett elszámolni.

Egy tavaly megjelent tanulmányban Szikra Dorottya és román szerzőtársa, Cristina Rat a magyarországi, a lengyelországi és a romániai családpolitika összevetésekor azt találták, hogy mindhárom országban jellemzően inkább a középosztály és nem a legszegényebbek támogatása áll a középpontban. A különbség mégis jelentős, mert Romániában és különösen Lengyelországban vannak olyan támogatások, amelyek könnyen elérhetők a rosszabb helyzetben lévők számára, vagy kifejezetten őket célozzák. A Magyarországnál ma is sokkal rosszabb szegénységi mutatókkal rendelkező Romániában a családi pótléknak van egy olyan komponense, amit kifejezetten a szegényebb családokra szabtak. Lengyelországban Orbán egyik fő európai szövetségese, a Jog és Igazságosság párt 2016-tól bevezette az 500+ programot, ami gyermekenként 500 zlotys ellátást ad minden legalább kétgyermekes családnak. Ez a családi pótlék ottani megfelelője, csak éppen az összege két gyerek esetén nem 26-27 ezer forint, hanem átszámolva körülbelül 70 ezer. Ez az egyik olyan intézkedés, aminek a lengyel kormánypárt a tartósan magas népszerűségét köszönheti. Nem véletlen, hogy a parlamenti választás közeledtével a program bővítését tervezi, oly módon, hogy már egy gyermek után is alanyi jogon járjon az 500 zloty. Eközben a magyar kormány fokozatosan erodálja az alanyi jogú ellátások értékét.

Mindennek következtében a gyerekek szegénysége nagymértékben csökkent Lengyelországban. Magyarországon is javultak a mutatók, de a 18 éven aluliak szegénysége Lengyelországban majdnem a felére csökkent 2010-hez képest. Mi több, a súlyos nélkülözésben élő gyerekek aránya a lengyeleknél 2017-re 4 százalék alá esett, mondta Szikra Dorottya a Napi.‌hu-nak adott interjúban. Magyarországon ez a mutató éppen csak alatta marad a 20 százaléknak. Szikra és Rat tanulmánya emlékeztet arra, hogy 2007–2010 között az uniós országok körében még Magyarország volt az egyik legjelentősebb gyerekszegénység-csökkentő.

Az Eurostat egyik idei jelentése külön hangsúlyozza, hogy Magyarország azon uniós tagállamok közé tartozik – Romániával és Szlovákiával együtt –, ahol a legnagyobb a különbség a szegénység és kirekesztés által veszélyeztetettek össztársadalmi aránya és a gyerekek veszélyeztetettségének aránya között. A gyerekszegénység több mint 6 százalékponttal haladja meg e szegénységi ráta átlagát.

Eközben Lengyelországban „a munkanélküli és alacsony jövedelmű két- vagy több gyermekes családok a támogatási reform abszolút győztesei”, olvashatjuk Rat és Szikra előadásának szövegében, amelyet egy tavalyi tudományos konferenciára készítettek. A lengyel gyerekszegénység-csökkentés mértékének értelmezéséhez fontos azt is megjegyezni, hogy Magyarország a GDP-arányos családtámogatási ráfordításban minden nemzetközi rangsorban megelőzi Lengyelországot. Mégis az utóbbi tud a gyerekek szegénységének radikális csökkentéséről beszámolni.

Ennek hátterében valószínűleg egy Orbán Viktor által gyakran és nagy kedvvel hangoztatott tényező áll, tudniillik az akarat. A szegénységcsökkentés ugyanis nem természeti jelenség, hanem politikai célkitűzés és a célokhoz rendelt szakpolitikai eszközök alkalmazásának kérdése.

A családok védelméről szóló 2011-es törvény a következőket deklarálja: „A családok támogatása a szociális rászorultság alapján működtetett ellátórendszertől elkülönül. Az állam elsősorban a gyermekek felelős felneveléséhez járul hozzá támogatások formájában.” A „felelős” felnevelés segítése azonban nem annyira a segítő szolgáltatások fejlesztésében, mint inkább a családi pótlékhoz rendelt iskola- és óvodalátogatási kritérium bevezetésében és a munkavállaláshoz kapcsolt támogatások növelésében mutatkozik meg. Meg abban a felfogásban, hogy „aki többet dolgozik, az többet is visz haza”, mint azt Varga Mihály miniszter több alkalommal szíves volt közölni az elmúlt évek során. Ez azt jelenti, hogy a kormány szerint a magasabb keresetűek többet dolgoznak, mint az alacsonyabb keresetűek, ezért az állami juttatások, így a gyerekekhez, családokhoz köthető ellátások is nagyobb összegben illetik meg őket.

Ennek a hozzáállásnak az is a motivációja, hogy a kormány megpróbálja átirányítani a gyerekvállalást a támogatásra általa érdemesnek ítélt csoportok felé, őket ösztönözve arra, hogy vállaljanak minél több gyereket. Ennek az az ára, hogy azokra a már megszületett gyerekekre, akik szegényebb családokba érkeztek, kevesebb pénz jut. Egyébként a kormánynak az a szándéka, hogy a gyerekvállalási kedvet a társadalmi csoportok között átrendezze, nem nevezhető sikeresnek, hiszen a Demográfiai portré szerint „igazán radikális »baby-boom« (…) a 8 osztályt vagy azt sem végzett nők gyermekvállalási kedvét jellemezte a 2011–2016-os időszakban”. Ezek a gyerekek a fennálló támogatási rendszerben szegénységre vannak ítélve.

A családok védelméről szóló törvény fent idézett paragrafusa így zárul: „Az állam törekszik arra, hogy a kiskorú gyermeket nevelő családok számára az otthonteremtés és a lakhatás feltételeit biztosítsa.” A kormány azonban következetes, mármint abban, hogy ezen a téren is felfelé célzó támogatásokat üzemelt be az elmúlt években. A lakhatási szegénységgel foglalkozó Habitat for Humanity szervezet nemrég arról számolt be, hogy „a rászorultsági alapon célzott támogatásokra pusztán 25 milliárd forint körüli összeget költött az állam az elmúlt években, ezt a nem rászorultsági alapon célzott támogatások kilencszeresen haladják meg”.

Az „egyéb lakástámogatások” költségvetési címszó alatt szerepel a csok mellett a támogatott lakáshitelezés korábbi generációjának állami finanszírozása is, az ezekhez rendelt összeg 2019-ben 242 milliárd forint. Ezen belül egyedül a csok 106 milliárdos kiadást jelent ebben az évben a büdzsé alapján, de ez az összefoglaló még a hétpontos csomag februári bejelentése előtt íródott.

Igaz, az új akcióterv egyes intézkedései meghatározott időre szólnak, nem tudni, később beépülnek-e tartósan a családtámogatási rendszerbe. Az viszont biztos, hogy a szegény családok lakáshelyzetének javítására nem hirdetett akciótervet a kormány. Olyan programot sem, ami a vagyontalan és családot alapítani még nem tervező fiatalok önálló lakáshoz jutását segítené. Annál inkább odafigyelt arra a kormány, hogy a csokra vonatkozó rendelettervezet eredeti szövegéből törölje a már ingatlantulajdonnal rendelkező családokra vonatkozó korlátozást. Amint arra Elek Zsuzsanna és Szikra Dorottya az Új Egyenlőség számára írt tanulmányukban rámutattak: „olyanok is hozzájuthatnak a támogatáshoz, akiknek (…) két, három vagy több házuk, lakásuk is van. Ezzel megkérdőjeleződik a csok azon deklarált célja, hogy, úgymond, a családokat igyekszik lakáshoz juttatni.” Tény, hogy sokak számára valódi és szükséges segítséget nyújt a csok, de nem mindenkinek, aki ilyen szükséglettel néz szembe, és egyúttal nem csak nekik. Nem szólva arról a járulékos hatásról, hogy részben a csok következtében emelkednek az ingatlanárak, ami még kedvezőtlenebb helyzetbe hozza a piacon azokat, akik nem jutnak hozzá az állami támogatásokhoz.

A „bőkezű” hazai családpolitika valósága tehát az, hogy a legszegényebbeket is elérő ellátásokat a kormány elértékteleníti. Ezzel szemben felfutnak a munkavállaláshoz kötött és ezen belül is a magasabb jövedelműeket, illetve a nagyobb vagyonnal rendelkezőket jelentékenyen nagyobb mértékben szolgáló családtámogatási formák. Habár a családi pótlékra jogosult gyerekek 1,7 millióan vannak, másfélszer annyian, mint akik után valamilyen adókedvezmény igényelhető, az adókedvezményekre az állam ma már többet költ. Fennállásának negyedik évében elérte a 300 milliárd forintot a csokra eddig összesen fordított pénzmennyiség is, holott az érintett gyerekek száma alig több kétszázezernél.

A családtámogatások felfelé célzása a hétpontos akcióterv elindulásával fokozódni fog, mégis megszavazta az idevágó törvényt a kormánypárti frakciószövetség mellett a Jobbik, az LMP és az MSZP is. Holott, ez világosan látszik, ebben a szisztémában a magas jövedelműek kiemelt támogatásának ára az alacsony jövedelműek támogatásainak további eróziója.

A dolog tehát nem úgy áll, ahogy a miniszterelnök mondta egy interjúban a családtámogatási lehetőségekről, hogy aki nem akar élni velük, „az ne vegye igénybe, aki pedig igénybe szeretné venni, az tegye ezt meg”. „Miért kell elrontani azoknak az embereknek a lelkesedését, a kedvét, a bizalmát, a jövőbe vetett hitét, akik akarnak élni a lehetőségekkel?” – háborgott Orbán a családpolitikájával kapcsolatban felmerülő bírálatokra reagálva. A helyzet azonban úgy áll, hogy a kormány tudatosan porciózza ki a lehetőségeket úgy, hogy azokból több jusson a magasabb jövedelműeknek. Ha valami, hát ez tényleg elrontja a szegényebb felnőttek és gyerekek kedvét.