1 perce jött a HIVATALOS MTI KÖZLEMÉNY MINDEN CSALÁDNAK!
Fontos tájékoztatás az őszi szünetről: ezt minden magyar családosnak tudnia kell >>>
A járvány második hulláma zajlik Magyarországon. A kormány célja, hogy az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. Ehhez azonban az általános óvintézkedések betartására van szükség.
A koronavírus-fertőzési láncok megszakítására is alkalmas lehet a pénteken kezdődő őszi szünet az iskolákban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára szerdán az M1-en.
Amit tudni kell: A szünetben minden iskolát fertőtleníteni fognak!!!
Tehát biztonságban mehetnek a gyerek suliba a szünet után.
Maruzsa Zoltán kiemelte: fontos, hogy a gyerekek a tíznapos szünetet családi körben töltsék, ne csoportos rendezvényeken, szabadidős programokon. Az államtitkár emlékeztetett: az őszi szünetben minden oktatási intézményben fertőtlenítő takarítást kell végezni.
Ötvenkilenc iskolában, ahol a fertőzés a rendkívüli szünet és a tantermen kívüli, digitális munkarend ellenére sem tűnt el, a honvédség segítségével aeroszolos fertőtlenítést is végeznek – tette hozzá. Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy az iskolákban és óvodákban bevezetett megelőző intézkedések sikeresen fogják vissza a járvány terjedését: a legfrissebb adatok szerint 3000 óvoda közül csak 64-ben van rendkívüli szünet, ez, illetve a tantermen kívüli digitális munkarend az iskolák mindössze hat százalékát érinti.