Lakástakarék – LTP feltételek 2018/2019: évi 72 ezer forint jár mindenkinek

Lakástakarék – LTP feltételek 2018/2019: évi 72 ezer forint jár mindenkinek

Magyarországon a legmagasabb a lakástakarékpénztárak után járó állami támogatás mértéke, sokan mégsem veszik fel. Magyarországon mintegy 30 százalék támogatást ad az állam a lakástakarékpénztárak után, ez átlagosan évi 72 ezer forintban csúcsosodhat ki. Ennek ellenére a térségben nálunk választják a legkevesebben ezt a megtakarítási formát, ezt közölte az OVB. A tagok számát tekintve jól látszik, hogy egyelőre a hazai lakosság mindössze 13 százaléka él ezzel a lehetőséggel, ha építkezik, felújít vagy vásárolni tervez.

Néhány szomszédos országban és Csehországban népszerűbb megtakarításnak tűnik a lakástakarékpénztár, mint Magyarországon, noha Ausztriában például csak 1,5 százalék az állami támogatás mértéke, ennek ellenére az elterjedtség 57 százalékon áll. Még Szlovákiában is másfélszer annyi embernek van ilyen jellegű befizetése a lakosság arányaihoz viszonyítva, pedig ott csupán 5 százalékkal (nagyjából 20 ezer forinttal) támogatja az állam a betéteket. Csehországban ez a szám szintén jócskán elmarad az itthonitól: a támogatás 10 százalék, a penetráció viszont 31 százalékos.

Az OVB Magyarország véleménye szerint a hazai lemaradás egyik oka, hogy kevésbé vagyunk tisztában a pénzügyi termékek előnyeivel, az ismeretlenségtől való félelem miatt pedig alig merünk valamibe belevágni. Egy adóazonosítóhoz egy lakástakarékpénztári szerződés tartozhat, de kedvezményezettként a közeli hozzátartozó, unoka, örökbefogadott gyermek is megkaphatja a szerződés lejártakor esedékes összeget.

Ráadásul ezt bármilyen, lakással kapcsolatos célra költhetjük, köztük felújításra, vásárlásra, vagy hiteltörlesztésre – így például berendezésre vagy akár rezsicsökkentő beruházásokra, pl. napkollektorra is.

Mit csinál egy lakástakarékpénztár?

A lakástakarékpénztárak, akárcsak a klasszikus pénztárak (nyugdíj-, egészség-) szintén betéteket gyűjtenek, és hiteleket helyeznek ki, azonban fontos tudni, hogy ezek csak lakáscélra vonatkozhatnak. A lakástakarékpénztár szerződéses összege az ügyfél megtakarításából (betét) áll, erre jön az állami támogatás, a kamat, valamint az esetlegesen felvenni kívánt kölcsön összege.

Be the first to comment on "Lakástakarék – LTP feltételek 2018/2019: évi 72 ezer forint jár mindenkinek"

Leave a comment

error: Content is protected !!